Mégis engedhet a Brexit tárgyalásokon az EU

Szombati brit sajtóértesülés szerint az Európai Unió hajlandó lenne különleges státust biztosítani a londoni City pénzügyi központjának a brit EU-tagság megszűnése után.

A The Guardian című baloldali brit napilap birtokába jutott nem nyilvános feljegyzések tanúsága szerint Michel Barnier, a kilépési feltételekről Londonnal folytatandó tárgyalások EU-munkacsoportjának vezetője európai parlamenti képviselőknek a héten azt mondta, hogy a pénzügyi stabilitás megingásának elkerülése végett “nagyon specifikus” különtárgyalásokra lesz szükség, és különleges kapcsolatrendszert kell majd fenntartani a City pénzügyi szektorával.

A lap szerint Barnier e kijelentései jelzik a brüsszeli szakpolitikai döntéshozók aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy milyen káros következményekkel járna az európai pénzügyi szektorban a legnagyobb európai pénzügyi szolgáltatási központ leválasztása az EU-ról.

E potenciális károkra a minap a Bank of England kormányzója is felhívta a figyelmet, Mark Carney a londoni alsóház költségvetési bizottságának meghallgatásán kijelentette: megítélése szerint a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az EU-ból ma már nagyobb kockázatot jelent a kontinentális Európa gazdasági-pénzügyi stabilitására, mint Nagy-Britanniáéra.

A brit jegybank vezetője szerint az EU-nak nagyon gondosan át kell gondolnia, hogy “a jelenlegi helyzetből pontosan hova akar eljutni” a Cityvel fenntartott kapcsolatrendszerben, mivel az európai fedezeti és devizapiaci tranzakciók háromnegyedét, a hitelpiaci ügyletek és az értékpapír-forgalom felét a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektora bonyolítja le.

Az Európai Bizottság folyamatosan hangoztatott nyilvános álláspontja szerint ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt kivonul az EU egységes belső piacáról is, és nem érvényesíti a munkaerő szabad mozgásának alapelvét, a City bankjai elvesztik európai szolgáltatásnyújtási jogaikat. Londoni pénzügyi elemzők szerint a Cityben is súlyos veszteségeket okozhatna e szolgáltatásnyújtási jogok elvesztése.

Legutóbb az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég állított össze tanulmányt erről, modellszámításokkal kimutatva, hogy a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, 38 milliárd font bevételkiesést és 75 ezer munkahely megszűnését okozva a Cityben.

A brit törvényhozás felsőháza is arra hívta fel a kormány figyelmét minap ismertetett tanulmányában, hogy távozásra késztetheti a City pénzügyi szolgáltatási cégeit, ha nagyon rövid időn belül nem tisztázódik, hogy a brit EU-tagság megszűnése után e vállalatok milyen feltételekkel tevékenykedhetnek az Európai Unióban maradó országok piacain.

A Lordok Háza EU-bizottságának jelentése szerint ez súlyos költségvetési kockázatokkal is jár, mivel a City bankjai és a kiszolgáló háttérintézmények a brit költségvetés teljes jövedelemadó-bevételeinek 12 százalékát, a társaságiadó-bevételek 15 százalékát adják, és a szektor 1,1 millió alkalmazottat foglalkoztat, egyharmadukat Londonban.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »