Kínában brutális támogatást kapnak a hazai elektromos autók

A Reuters által idézett adatok szerint 2016-ban november végéig 402 ezer elektromos és hibrid autót adtak el Kínában, 60 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – ez meghaladja az összes többi ország együttes teljesítményét.

A Kínában eladott elektromos és hibrid autók zöme viszonylag olcsó, hazai márkás, mindössze 100 kilométer hatótávolságú. Az állami támogatással e modellek, mint a legnépszerűbb Chery eQ, mindössze 60 ezer jüanba, azaz mintegy két és fél millió forintba kerülnek, támogatás nélkül azonban a gyártók 160 ezer jüannál olcsóbban nem tudnák nyereséggel értékesíteni e gépkocsikat. Az import autók ára többszöröse a Kínában gyártottakénak, még a támogatással együtt is.

A kínai kormány célja, hogy 2020-ra ötmillió ilyen gépkocsi fusson az utakon. Az elektromos autók terjedését ösztönzik azzal is, hogy számos nagyvárosban adminisztratív korlátokat alkalmaznak a benzinüzeműekre, ezekre például nehezebb rendszámot szerezni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

600 kilométer hatótávolságú akkumulátort mutatott be a Samsung

A Chevrolet elindította a hatótáv-versengést

A gyártást is több milliárd dollárral támogatja Kína, azonban ezekhez a pénzekhez csak kínai, illetve vegyesvállalatok juthatnak hozzá, mint például a BYD és a BAIC Motor. A nagy nyugati autómárkák számára kihívást jelent az is, hogy a támogatás feltétele a kínai piacra szánt, egyedi márkanevű autók gyártása.

A gyártók támogatása 2020-ra megszűnik, de addigra nagy kapacitású, a piacon versenyképes elektromos autógyárak üzemelnek majd Kínában – véli az egyik legnagyobb gyár, a senzeni BYD szóvivője.

Kína lépéselőnyben van az elektromos autók gyártása terén – állapítja meg a cikk szerzője, utalva arra, hogy csak az amerikai General Motors 3,8 milliárd dollárt kíván befektetni e területen 2020-ig Kínában.

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »