Fillon nagyon bekeményítene bevándorlásügyben

Kvótarendszer bevezetésével csökkentené francia elnökké választása esetén Francois Fillon jobboldali jelölt a legális bevándorlást.

„A nemzeti egység másfajta bevándorlási politikát kíván meg. Franciaországnak nemcsak az illegális bevándorlás ellen kell harcolnia, hanem a legális bevándorlást is a minimumra kell csökkentenie” – mondta szerda este az elnökválasztás nagy esélyesének számító jelölt kampánynyitó nagygyűlésén, mintegy 2 ezres hallgatóság előtt tartott beszédében a dél-franciaországi Nizzában. A városban tavaly a francia nemzeti ünnepen egy tunéziai iszlamista egy kamionnal belehajtott a tömegbe és megölt 86 embert.

„A kereszténység óta létezik nálunk az a hagyomány, hogy befogadjuk a politikai üldözések áldozatait. De ennek a nyitott tradíciónak ésszerűnek és megfontoltnak kell lennie” – hangoztatta.

Franciaországba évente mintegy 215 ezer bevándorló érkezik legális úton, számukat Francois Fillon 100 ezerre csökkentené. A volt kormányfő ennek érdekében egy, a parlament által évente meghatározandó kvótarendszert vezetne be. Fillon mindenekelőtt a gazdasági bevándorlók jelenleg évi 20 ezres számát csökkentené, amelyhez kanadai mintára az ország gazdasági szükségleteinek megfelelően ágazatonként határoznák meg a képviselők a kvótákat.

Hatmillió munkanélküli és közel 9 millió szegény ember él nálunk, szigorúan ellenőrizni kell a bevándorlást – hívta fel a figyelmet. Családegyesítés keretében évente mintegy 90 ezren érkeznek Franciaországba, ám ennek kvótákkal történő csökkentése jelenleg a francia alkotmányba ütközik és ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

A konzervatív elnökjelölt elmondta, a kvóta bevezetéséhez alkotmányt kell módosítani, és az Emberi Jogok Európai Egyezményét is úja kell értelmezni. Fillon azt is meghatározná, hogy a világ mely országaiból érkezhetnek bevándorlók Franciaországba.

A kvótarendszer bevezetése nem egy eleve halott ügy

Jóllehet a kormányzó Szocialista Párt, és a legnagyobb ellenzéki párttól, a Fillont jelölő Köztársaságiaktól jobbra álló Nemzeti Front is ellenzi a kvótarendszer bevezetését, a France2 közszolgálati televízió által megkérdezett szakértő szerint megvalósítható.

„Országonként válogatni (a bevándorlókat) nagyon kényes és az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközik, szakmánként választani viszont lehetséges. Franciaország ezt már gyakorolja is. Több mint 16 ezer tartózkodási engedélyt olyan gazdasági bevándorlóknak állít ki, akik munkaerőhiányban szenvedő foglalkozási ágakban dolgoznak” – mondta Francois Gemenne migrációkutató.

A menekültügyi szabályozást is megreformálná Fillon a visszaélések megszüntetésének céljából. Az országban illegálisan tartózkodó külföldiek fogva tartási idejét 45 napról 180-ra növelné.

Francois Fillon nem támogatja viszont Marine Le Pennek, a Nemzeti Front elnökének és államfőjelöltjének azon javaslatát, amely alapján megszűnne az illegális bevándorlók gyermekeinek az ingyenes oktatáshoz való joga. „Nem hiszem, hogy ez morálisan megengedhető. A gyerekek nem felelősek” – mondta.

A konzervatív jelöltet baloldalról már számos bírálat érte a bevándorlási politikája és a radikális liberális gazdasági javaslatai miatt.

„Azzal vádolnak minket, hogy radikálisan akarjuk talpra állítani Franciaországot. Vállaljátok és válaszoljatok, mert nektek van igazatok, mert a helyzet bátorságot kíván!” – mondta a jobboldali elnökjelölt.

Francois Fillon továbbra is az elnökválasztás nagy esélyesének számít, bár amióta megnyerte tavaly novemberben a jobboldali előválasztást, majdnem tíz százalékot veszített az első fordulóra jelzett támogatottságából. Egy szerdán nyilvánosságra hozott felmérés szerint Marine Le Pen átvette tőle a vezetést az első fordulóban, de a második fordulóban a jobboldali jelölt továbbra is a szavazatok 64 százalékára számíthat a Nemzeti Front 36 százalékos támogatottságot élvező jelöltjével szemben.

  • Fillon programjáról bővebben:

Forrás: MTI

Friss hírek