Rendelésszámban már behozta riválisát az Airbus

688 repülőgép átadásával és 731 gépre szóló megrendeléssel elérte értékesítési céljait az Airbus európai repülőgépgyártó 2016-ban – közölte a társaság szerdán Toulouse-ban.

A társaság hivatalos megrendelési előrejelzése 650, míg a pénzügyi igazgató által felállított célszám 670 leszállított gép volt, így végül mindkét célszámot sikerült túlteljesíteni, a gyártó végleges adatai szerint 688 gépet adtak át üzemeltetésre 82 ügyfélnek, ami mintegy 8 százalékkal magasabb, mint a 2015-ös 635, és egyben új rekord az Airbus történelmében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Nem tudja eladni óriásgépeit az Airbus, döglődik a piac

Már Iránnak sem kellenek az Airbus óriásgépei

Emellett 731 repülőgép gyártására kaptak megrendelést 51 ügyféltől, az Airbus teljes rendelésállománya pedig december 31-ével 6874 gép volt, aminek értéke listaáron számolva 1018 milliárd dollár. Az Airbus ugyan nem közölte, de legfrissebb statisztikájából kiderül, hogy előző évben még 1185, 2014-ben pedig ennél is több, 1782 gépre kaptak rendelést, azaz a megrendelési volumen kevesebb, mint a felére esett vissza az elmúlt két évben.

Az idei évre az Airbus az átadások felgyorsítását szeretné elérni, mivel 2016-ban beszállítói hiányosságok miatt több típusuk, így az A320neo és az A350XWB gyártása és leszállítása is akadozott.

Az európai gyártó legnagyobb versenytársa, a Boeing korábban azt közölte, hogy 668 gépre érkezett megrendelés és 748-at adott át üzemeltetésre. Egy évvel korábban a rentoni társaság 868 gép gyártására szerződött és 762 repülőt szállított le a megrendelőknek.

Forrás: MTI / CNBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »