Nem lesz letölthető a LinkedIn Oroszországban

Sem a Google, sem az Apple app store-jából nem tölthető le többé Oroszországban a LinkedIn szakmai közösségi oldal alkalmazása, miután az orosz hatóságok felszólították a két amerikai nagyvállalatot, hogy töröljék a programot az oroszországi kínálatból – jelentette helyi idő szerint pénteken a The New York Times című amerikai napilap honlapja.

Pár hete egy orosz bíróság a LinkedIn honlapjának oroszországi blokkolását is elrendelte. Arra hivatkoztak, hogy a cég nem tett eleget annak a törvénynek, amely szerint az orosz állampolgárokról gyűjtött adatokat Oroszország területén található szervereken kell tárolni. Bírálói szerint a szabályozás azt hivatott lehetővé tenni, hogy az orosz hatóságok könnyebben hozzáférhessenek a személyes adatokhoz. A The New York Times azt írja, hogy a legtöbb amerikai vállalat nem tartja be a törvényt, az orosz távközlési hatóság pedig váratlanul egyedül a LinkedInnel szemben lépett most fel.

A LinkedIn, amelyet nemrég vásárolt meg a Microsoft, megerősítette, hogy Oroszországban blokkolták a szolgáltatást, és ez az app elérhetőségét is érinti, egyúttal közölték azt is: „csalódottak” a döntés miatt. A cég szerint a lépés több millió felhasználót érint Oroszországban.

„Ezzel megfosztják a hozzáféréstől orosz felhasználóinkat és azokat a cégeket, amelyek a LinkedIn felhasználásával bővítették vállalkozásaikat” – foglalt állást Nicole Leverich, a LinkedIn szóvivője.

A The New York Times felidézi, hogy az internetes cégek és a szabadságjogi szervezetek arra figyelmeztettek, hogy az internet „balkanizációjához” vezet, ha egyes országok külön szabályokat alkotnak az internet korlátozása érdekében, végső soron pedig a jogok korlátozása a politikai vélemények elnyomására és a személyiségi jogok megsértésére is lehetőséget teremt. Mások viszont azért bírálják a Szilíciumvölgy vállalatait és az amerikai kormányt, mert önállóan írják az internet törvényeit.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »