Decemberben már csökkent az olajtermelés, de a lényeg most következik

Az OPEC decemberi olajtermelése visszaesett a novemberi történelmi csúcsról azelőtt, hogy januártól életbe lépett az olajkartell fél évre szóló termeléscsökkentési megállapodása.

A Reuters hírügynökség tengeri szállítmányozók és olajpiaci kereskedők körében végzett felmérése alapján az valószínűsíthető, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) a decemberi termelése napi 200 ezer hordóval, 34,18 millió hordóra csökkent a novemberi napi 34,38 millióról.

A szervezetben legnagyobb befolyással rendelkező Szaúd-Arábia decemberi termelése napi 10,45 millió hordóra csökkent a novemberi 10,60 millió hordóról. Irak termelése 4,66 millió hordóról 4,71 millió hordóra, Iráné pedig napi 3,68 millió hordóról 3,71 millió hordóra emelkedett.

Az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok novemberben arról állapodtak meg, hogy januártól napi 32,50 millió hordóra csökkentik a termelésüket az energiahordozó árának a felhajtása céljából.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára kedden 18 havi csúcson, 58,37 dolláron állt, míg csütörtökön 15.30 óra körül 56,95 dolláron jegyezték.

A fő kérdés persze az lesz, hogy a további, közel napi 1,7 millió hordós csökkenést hogyan tudják majd teljesíteni az OPEC-tagországok és a szintén termeléscsökkentést vállaló OPEC-en kívüli kitermelőknél hogyan alakulnak majd a januári adatok.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

uber_621

Dániában is feladta az Uber

Az Uber 2014 novemberében jelent meg az 5,7 milliós lélekszámú Dániában. Jelenleg kétezer sofőrt foglalkoztat, és mintegy 300 ezren töltötték le okostelefonjukra a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges applikációt.

Read More »