Erdogan a terroristák támogatásával vádolja az USA-t

Bizonyíték van arra, hogy a Washington vezette koalíció terroristákat támogat Szíriában, köztük az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet, a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd szervezetet, valamint a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártját (PYD) – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában.

„Ők vádoltak minket az Iszlám Állam támogatásával. De valójában ők segítik az olyan terrorista csoportokat, mint az IÁ, a YPG és a PYD. Nagyon is egyértelmű. Felvételekkel, fényképekkel és videókkal tudjuk alátámasztani, hogy mindez igaz” – mondta Erdogan.

A török elnök emellett a nemzetközi terrorellenes szövetség szemére vetette azt is, hogy kevés támogatást nyújt az IÁ ellen Szíriában. „A koalíciós erők nem tartják meg azt, amit korábban ígértek” – idézte Erdogant az Anadolu állami hírügynökség.

A török államfő szerint Szaúd-Arábiát és Katart is meg kellene hívni a kazah fővárosba, Asztanába szervezett Szíria-konferenciára. Korábbi sajtóértesülések szerint a szíriai kormány és ellenzék közti tárgyalásokat az orosz, iráni és török külügyminiszterek közvetítésével tartanák. Erdogan szerint Doha és Rijád is „jószándékát illetve támogatását” mutatta a szíriai rendezésben, ezért részt kellene venniük a találkozón. Ugyanakkor kiemelte: Törökország nem ül a tárgyalóasztalhoz, ha a megbeszélésekre a szíriai kurdokkal kapcsolatban álló terrorszervezetek is meghívást kapnak.

A török csapatok szíriai felkelőket támogatva jelenleg magas véráldozatot követelő harcokat folytatnak a dzsihadisták által tartott észak-szíriai al-Báb városának elfoglalására. Az összecsapások a múlt hét közepe óta legalább 17 török katona életét követelték. A török hadsereg augusztus 24-én kezdte meg az Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadműveletet Észak-Szíriában, hogy megtisztítson az Eufrátesz folyó nyugati oldalán egy 5 ezer négyzetkilométeres területet a terrorszervezetektől, köztük az Iszlám Államtól. A török csapatok Észak-Szíriában a betiltott Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) közel álló YPG ellen is harcolnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Independent

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »