Mindenható médiatanácsot hozott létre az egyiptomi parlament

A hazai médiumokat büntető, felfüggesztő, a külföldieket pedig engedélyező, illetve betiltó médiatanácsot alapított törvénnyel hétfőn az egyiptomi parlament. A tanács elnökét és tagjait Abdel Fattáh esz-Szíszi államfő nevezi ki.

A Médiaigazgatási Legfelsőbb Tanács elnökét az államfő választja és nevezi ki, tagokat pedig különböző testületek – köztük a bírói kar és a parlament – javasolják, és az elnök nevezi ki.

Több emberi jogi szervezet és a New York-i központú Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) többször bírálták a sajtószabadság súlyos egyiptomi korlátozását. A CPJ szerint 2015-ben Egyiptom volt a második ország a világon, amely a legtöbb újságírót bebörtönözte.

A médiatanács feladata beperelni azokat a médiumokat, amelyek megszegik a szabályokat, összeállítani a büntetési tételek listáját, megbüntetni azokat a médiumokat, amelyek megsértik a működési engedélyük feltételeit, és visszavonhat, illetve felfüggeszthet működési engedélyeket. A tanács feladata lesz őrködni a médiacsoportok függetlensége, semlegessége, a sajtóetikának való megfelelése és a köztük lévő verseny tisztessége fölött. A tanács feladata vigyázni arra, hogy a médiumok működése ne sértse a nemzetbiztonságot.

Az al-Dzsazíra katari székhelyű pánarab hírtelevízió szombaton jelentette, hogy Egyiptomban letartóztatták egy hírproducerét. Mahmúd Huszeint azzal vádolják, hogy megkísérelte megdönteni a kormány hatalmát, valamint hogy tagja az Egyiptomban betiltott, és tűzzel-vassal üldözött Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezetnek. Nem ez volt az első eset, hogy a hírtelevízió munkatársait letartóztatták, vagy éppen eljárást indítottak ellenük.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »