Még az angol királynő sem tudja hogyan alakul a Brexit

Theresa May brit miniszterelnök annyira szűkszavú, ha kormánya Brexit-stratégiájáról van szó, hogy még az uralkodót sem volt hajlandó erről részletesen tájékoztatni – legalábbis a The Times névtelenül idézett bennfentes udvari forrása szerint.

A tekintélyes konzervatív brit napilap pénteki beszámolója szerint Theresa May a hosszú évekre visszanyúló hagyománynak megfelelően eltöltött egy hétvégét II. Erzsébet királynő társaságában a brit uralkodó skóciai rezidenciáján, Balmoralban, nem sokkal azután, hogy a nyáron átvette a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól. Cameron a brit EU-tagságról júniusban tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – népszavazás után távozott a kormány és a Konzervatív Párt éléről.

Theresa May első balmorali hétvégéjén a The Times jól értesült forrása szerint a királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg szeretett volna részletesen tájékozódni az új miniszterelnök Brexit-terveiről, de állítólag csalódással be kellett érniük azzal, amit May nyilvános megszólalásaiban is többször elmondott.

A brit kormányfő immár politikai mottóvá vált visszatérő kifejezése szerint „a Brexit Brexitet jelent”, vagyis nincs mód arra, hogy az Egyesült Királyság a népszavazás eredménye ellenére valahogy mégis az Európai Unió tagja maradjon. Theresa May ehhez hozzá szokta tenni, hogy kormánya „a Brexitből sikert kovácsol”.

A The Timesnak nyilatkozó udvari bennfentes szerint a kormányfő ennél részletesebben a királynőt és férjét sem avatta be a kilépéssel és az arról folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatos távolabbi terveibe.

Theresa May többször kijelentette, hogy kormánya nem fog „folyamatos közvetítést” adni a Brexit-stratégia kidolgozási folyamatáról, mivel ezzel saját majdani tárgyalási pozícióját ásná alá. A miniszterelnök e szűkszavúságát egyre több bírálat éri saját politikai hátországa és az EU tisztviselői részéről is.

A The Times megkeresésére az udvar és a Downing Street szóvivői egybehangzóan azzal reagáltak, hogy soha nem kommentálják nyilvánosan a királynő és mindenkori miniszterelnöke magánjellegű megbeszéléseit.

  • Brexittel kapcsolatos híreink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »