Csúnyán benézték a Brexit várható hatását

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság idei aktivitási adatai alapján nagyon borúlátónak bizonyultak azok az előrejelzések, amelyek megtorpanó növekedést, sőt recessziót valószínűsítettek az EU-tagságról tartott népszavazás utáni időszakra.

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics a brit gazdaság idei teljesítményéről és jövő évi kilátásairól összeállított, csütörtökön ismertetett tanulmányában felidézi, hogy még a brit pénzügyminisztérium is a hazai össztermék (GDP) 0,1-1,0 százalék közötti visszaesését jósolta az idei harmadik negyedévre a kilépést pártolók győzelmével végződött júniusi referendum azonnali következményeként. Az akkori hivatalos prognózis a negyedik negyedévre további visszaeséssel számolt, vagyis ennek alapján a brit gazdaság az idei év második felében technikai recesszióba süllyedt volna.

Ezzel szemben a harmadik negyedévben 0,5 százalékos éves növekedést mértek; ez pontosan megfelelt a 2009-ben véget ért legutóbbi recesszió utáni időszak negyedéves növekedési átlagának. Az előzetes jelzőszámok a negyedik negyedévben is hasonló ütemű növekedésre vallanak – hangsúlyozzák az Oxford Economics londoni elemzői.

A ház szerint több okkal magyarázható, hogy a reálgazdasági aktivitás élénk maradt a népszavazás után is.

  • Az egyik az, hogy egyes várakozásokkal ellentétben nem omlottak össze a tőzsdei árfolyamok és nem emelkedtek érdemben a hitelköltségek, legalábbis az első néhány nap heves piaci reakciói után.
  • A legfontosabb tényező az Oxford Economics elemzői szerint azonban az volt, hogy a borúlátó elemzések eltúlzott súllyal vették figyelembe a népszavazás utáni bizonytalansághoz és ennek negatív aktivitási hatásához fűződő félelmeket. Ezek a prognózisok nem vették tekintetbe azt, hogy a kilépésre voksoló 17,5 millió választó között is fogyasztók, üzleti vállalkozások tulajdonosai és befektetők voltak, akik legalábbis „lazán vették” a népszavazási eredményt.
  • Mindehhez járult, hogy az új brit kormány váratlanul gyorsan összeállt, és a Bank of England – a brit jegybank – augusztusban bejelentett monetáris enyhítési intézkedései is jót tettek a brit gazdaságnak – hangsúlyozzák az Oxford Economics londoni elemzői.

A ház szerint a borúlátók kétségtelenül azzal fognak érvelni, hogy a Brexit – vagyis a brit kilépés az EU-ból – még meg sem történt. Az ő érvelésük azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a várakozások kulcsszerepet játszanak a gazdasági döntésekben, és nincsenek sokan, akik azt várják, hogy az Egyesült Királyság nem fogja elhagyni az Európai Uniót – áll az Oxford Economics csütörtöki elemzésében.

A cég az idei év egészére 2,1 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban, de elismeri, hogy 2017-re ennél jóval lassabb ütemű növekedés valószínűsíthető, mindenekelőtt a gyengülő font inflációemelő hatása és a reálbérek ebből eredő eróziója miatt. A ház kiemeli, hogy kereskedelmi súlyozású bázison a font 14 százalékkal gyengült a népszavazás óta, és ennek következtében a tizenkét havi infláció az idei év végén várhatóan eléri a 1,5 százalékot az év elején mért 0,3 százalék után.

Mindezt egybevetve az Oxford Economics 2017-re 1,5 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban. A cég elemzői hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy ez a prognózis meghaladja a konszenzust, mivel várakozásuk szerint a gyenge fontból eredő külső versenyképességi előny ellentételezi a hazai fogyasztásra gyakorolt hatást.

Más nagy londoni házak ugyanakkor jelentős inflációs kockázatokat látnak a font meredek gyengülése miatt. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics  prognózisa szerint az éves brit infláció már a jövő év első felében átlépi a Bank of England számára a kormány által előírt 2 százalékos célt, és 2018-ban 3,2 százalékon tetőzik. A cég modellszámításai szerint azonban ha a font további 5-10 százalékkal gyengül, az infláció 3,5-4 százalékon is tetőzhet a következő években, és egy ilyen mértékű további árfolyamzuhanás már fontválságot is jelezhet.

  • A korábbi előrejelzések:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »