Tajvan elvesztette egyik utolsó szövetségesét, Kína nagy örömére

Tajvan azzal vádolta Kínát, hogy Sao Tomé és Príncipe pénzügyi problémáit felhasználva próbálja rávenni a kis nyugat-afrikai államot, hogy ismerje el az „egy Kína” elvet, miután az bejelentette, hogy véget vet 20 éves diplomáciai kapcsolatainak Tajpejjel. Tajvan ezzel elveszítette egyik utolsó, még megmaradt diplomáciai partnerét.

Kína azt állítja, hogy Tajvan kihasználja a reflektorfényt, amibe azóta került, hogy az újdonsült amerikai elnök, Donald Trump – az addigi, 1979 óta érvényben lévő amerikai diplomáciai gyakorlatot semmibe véve – telefonon beszélt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, nagyon feldühítve ezzel Pekinget.

Trump egyúttal megkérdőjelezte az „egy Kína” elvet is, mondván az „egy Kína”-politika nem szükségszerűen szolgálja jól az amerikai érdekeket és nem érti, miért kellene az Egyesült Államoknak ragaszkodnia ehhez. Az „egy Kína” elv értelmében a kontinentális Kína és Tajvan egyazon ország, vagyis Tajvan Kína részét képezi.

Caj Jing-ven, aki Tajvan első női elnöke és egyben a Demokratikus Progresszív Párt elnöke, és akinek megválasztása már eddig is szálka volt Kína szemében elmondta, hogy fenn akarja tartani a békét Kínával. Peking mégis azt gyanítja, hogy az elnök ki akarja vívni a sziget hivatalos függetlenségét.

Tajvan külügyminisztere, David Lee azt mondta, Tajpej nem indít „dollárdiplomáciát” Sao Tomé döntése után. „Úgy gondoljuk, hogy Pekingnek nem kellene kihasználni Sao Tomé finanszírozási fekete lyukát annak érdekében, hogy rájuk erőltessék az „egy Kína” elv elismerését” – nyilatkozta Lee egy sajtótájékoztatón Tajpejben. „Ez a viselkedés nem segíti a zökkenőmentes kapcsolat fenntartását” – tette hozzá. A tajvani elnöki hivatal szerint Kína ezen megmozdulása csak olaj lenne a tűzre, valamint sértené a Tajvani-szoros stabilitását.

Kína üdvözölte Sao Tomé döntését, ám mindeddig nem mondta, hogy létrehozott volna hivatalos kapcsolatokat az egykori portugál gyarmattal, vagy bármilyen pénzügyi támogatásról egyeztettek volna. Diplomáciai források szerint Sao Tomé eddig is előkelő helyt foglalt el Kína azon listáján, hogy kiknek támogatásától akarja megvonni Tajvant.

Forrás: Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »