Terror Berlinben: Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára a berlini kamionos merényletet – jelentette kedd este a dzsihadista szervezet szócsöve, az Aamák hírügynökség.

A támadó az ügynökség megfogalmazása szerint „az Iszlám Állam harcosa”, aki a berlini művelettel tett eleget „a keresztesek koalícióját alkotó országok állampolgárainak megtámadására buzdító felhívásoknak”.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter a hírre reagálva megfontoltságra intett. „Csak most hallottunk arról, hogy állítólag magára vállalta a történteket az úgynevezett Iszlám Állam, amely valójában terroristák bandája” – fogalmazott a miniszter az ARD országos köztelevíziónak nyilatkozva. Megerősítette, hogy több szálon nyomoznak, és nem nyugszanak, amíg az elkövetőt, vagy elkövetőket el nem fogják. De Maiziere korábban kijelentette, hogy a hétfő esti gázolás kétségtelenül terrortámadás volt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Aamák közléséről nem sokkal azután adtak hírt sajtóforrások, hogy a német szövetségi legfőbb ügyészség bejelentette: a korábban őrizetbe vett gyanúsítottat bizonyítékok híján elengedték, mert nem sikerült igazolni, hogy valóban ő ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este belehajtott a berlini karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe. A korábban őrizetbe vett férfit egy 23 éves, Naved B. névre hallgató pakisztáni menedékkérőként azonosították.

A merényletben 12-en haltak meg, 45-en pedig megsebesültek. Az elkövető, aki az eddigi információk szerint elrabolta a kamiont és megölte annak sofőrjét, feltehetően szökésben van.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »