Megvan az orosz költségvetés a következő 3 évre, csökkennek az állami kiadások

Jóváhagyta Vlagyimir Putyin elnök kedden Oroszország 2017 és 2019-es költségvetését, amely alapján csökkennek az állami kiadások.

A törvényhozás két háza által korábban elfogadott költségvetés 40 dolláros hordónkénti olajárral és legfeljebb 4 százalékos inflációval számol a következő három évben. A kiadások jövőre 16,2 ezer milliárd rubelre (mintegy 250 milliárd dollár), 2019-re pedig 15,9 ezer milliárd rubelre csökkennek. Ezzel igaz, hogy csak kis mértékben, de Oroszország a 2000-es évek eleje óta először fogja vissza nominális értékben az állami költségeket.

Az államháztartási hiányt 2017-ben 2,7 ezer milliárd rubelre, három évvel később pedig 1,1 ezer milliárd rubelre tervezik leszorítani, a deficit a GDP idei 3,7 százalékáról 2019-re a remények szerint 1 százalékára csökken.

A bevételek a büdzsé első évének 13,4 ezer milliárd rubeljéről a harmadik esztendőre a tervek szerint 14,8 ezer milliárd rubelre nőnek majd, ami 2016-hoz képest 11 százalékos nominális bővülés. Ugyanakkor az RBK című gazdasági szaklap szakértői összesítése szerint reálnövekedés gyakorlatilag nem várható az elkövetkező három évben, a bevételek „befagynak” a 2009-es és 2010-es szinten.

Anton Sziluanov pénzügyminiszter korábbi kijelentése szerint a költségvetési szigor célja a gazdaság felpörgetése és az állami szerepvállalás csökkentése. A tárcavezető csütörtökön a dumában felszólalva nem zárta ki a 2018-ra szóló büdzsé módosítását a gazdasági helyzet függvényében. Prioritásként az ipar, a mezőgazdasági gépgyártás és a gépjárműipar támogatását nevezte meg.

Ugyanakkor, az általános takarékosság jegyében, reálértéken csökken az egészségügy, az oktatás és a gazdaság támogatása, valamint a régiók központi támogatása. Szakértők rámutattak, hogy ugyanakkor a szociális kiadások részaránya növekszik, és 2019-re eléri a költségvetés 30 százalékát.

A katonai kiadásokat a TASZSZ beszámolója szerint a költségvetés 2017-re 2,8 ezer milliárd rubelre (43 milliárd dollár), 2018-ra 2,7 ezer milliárd rubelre, 2019-re pedig ismét 2,8 ezer milliárd rubelre árazta be. Ez az idei 4,7 százalékkal szemben a GDP 3,3, majd 3, illetve 2,8 százalékát jelenti. Büdzséarányosan ez 2017-ben 17,5 százalékot, 2018-ban 17, 2019-ben pedig 17,6 százalékot tesz ki.

Jövőre a várakozások szerint teljesen kimerül a korábbi olaj- és gázeladásokból felhalmozott tartalékalap, ezt követően az államháztartási hiányt részben a nemzeti jóléti alapból fogják finanszírozni. Ilyen módon 2017-ben 668 milliárd rubelt, 2018-ban 1,16 ezer milliárd rubelt, 2019-ben pedig 139 milliárd rubelt terveznek elkölteni.

Még több gazdaságpolitika cikk itt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »