Amit eddig tudni lehet a berlini terrortámadásról

Berlinben megtörtént, amitől régóta féltek: tömeges halált okozó terrortámadás. A merénylet elkövetéséhez használt kamion a kedd reggeli szürkeségben még ott állt az egykori Nyugat-Berlin szívében, a Vilmos császár-emléktemplomnál. Az emberek szótlanul siettek el a tetthely mellett – írta helyszíni jelentésében a dpa.

Hétfőn este egy kamion hajtott bele a vásáron hullámzó tömegbe, 50-70 métert haladt, bódékat döntött fel, embereket gázolt le. A támadásban 12 ember meghalt, közel ötvenen megsebesültek, többen súlyos állapotban vannak.

Az eddigi, még meg nem erősített értesülések szerint a hatóságok azt feltételezik, hogy a Németországba menedékkérőként érkezett, 23 éves, pakisztáni származású Naved B. hétfő délután elrabolt egy lengyel kamiont és meggyilkolta a sofőrt.

Angela Merkel kancellár kedden bejelentette, hogy az eddig feltárt adatok alapján terrortámadás történt, amelyet egy olyan ember hajtott végre, aki „védelmet és menedéket kért Németországban”. Több hírportál biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lenne a támadáshoz.

A reggeli órákban a lengyel rendszámú, megdőlt kamion még a helyszínen volt. A szélvédő kitört, a jármű elülső része behorpadt. A látvány már-már abszurd: a hatósági kocsik villogó fényei keverednek a tarka-barka karácsonyi kivilágítással. A helyszínt kerítésekre felakasztott molinókkal próbálják elzárni a kíváncsi tekintetek elől.

Valószínűleg lelőtték a kamion lengyel sofőrjét

Karl-Heinz Schröter a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi belügyi tárca vezetőjének telefonkonferenciája után újságíróknak elmondta, hogy a kamion vezetőfülkéjében holtan kiemelt emberrel lőfegyverrel végeztek. Hangsúlyozta, hogy az illető nem támadó, hanem áldozat, minden bizonnyal a lengyel rendszámú kamion lengyel sofőrje.

A konferencián megállapodtak abban, hogy nem zárják be a mintegy 2500 németországi karácsonyi vásárt, de megerősítik védelmüket és felülvizsgálják a biztonsági koncepciókat. Nem halasztják el a berlini belvárosba tervezett hagyományos szilveszteri népünnepélyt sem, amelyen mindig százezrek vesznek részt.

Azonban Berlinben több karácsonyi vásárt a keddi nyitás után rögtön be is zártak, de a szervezők tájékoztatása szerint csak az áldozatok és a hozzátartozók iránti tisztelet miatt, és szerdától ismét a megszokott rendben üzemelnek. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter utasítására kedden a gyász jeleként félárbocra engedték a zászlókat országszerte valamennyi állami intézménynél.

Klaus Kandt berlini rendőrfőnök azt nyilatkozta, hogy igen erős kétségek támadtak azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított volt a támadó, bár még nem végeztek valamennyi vizsgálattal. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az illetőnek nincs köze az ügyhöz, teljes erővel nyomoznak tovább. Kiemelte, hogy továbbra is jelentős a terrorveszély Berlinben, ezért megerősítik a biztonsági intézkedéseket, az utcákon és tereken „erőteljes” a rendőri jelenlét.

Megerősített biztonsági intézkedések Európában

Noha a biztonsági ellenőrzések alkalmával mindent rendben találtak a belga hatóságok, hétfő éjszakától megerősítették a brüsszeli belváros karácsonyi vásárának védelmét – közölte Yvan Mayeur polgármester a La Libre Belgique című napilap keddi beszámolója szerint.

Mayeur elmondta, a berlini karácsonyi vásáron elkövetett merényletet követően azonnal átvizsgálták a nagy tömegeket vonzó, hagyományosan Brüsszel történelmi központjában rendezett vásár helyszínét. Az ellenőrzés folyamán bebizonyosodott, hogy minden megfelel a biztonsági előírásoknak.

Január 9-ig tartó megerősített készültségét rendelte el kedden Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter is kedden, egy nappal a berlini kamionos merénylet után. Sobotka kiemelte: nem szabad az embereket arról győzködni, hogy teljes biztonságban vannak. Ugyanakkor meglátása szerint nincs ok arra, hogy a köztéri karácsonyi és szilveszteri eseményeket kerüljék az emberek. Az osztrák belügyminiszter szerint a megerősített készültség a rendőrségre, a Cobra különleges bevetési egységre és a repülőtéren szolgálatot teljesítőkre vonatkozik. A miniszter egyúttal arra hívta fel a karácsonyi vásárok szervezőinek figyelmét, hogy át kell gondolniuk a vásárok védelmének biztosítását.

Francois Hollande francia államfő megerősítette, hogy Franciaországban továbbra is „magas szintű a terrorfenyegetettség”, de azzal párhuzamosan a riadókészültség is „különösen magas”. A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat óta rendkívüli állapot van érvényben, amelyet múlt héten hosszabbított meg a parlament 2017. július 15-ig. A rendőrök munkáját 2015 eleje óta mintegy 10 ezer katona segíti.

A párizsi karácsonyi vásár a Champs-Élysées sugárúton az egyik potenciális célpontja volt annak a hat gyanúsítottnak, akiket a közelmúltban tartóztattak le, és akik december 1-jén terveztek újabb merényletsorozatot Párizsban.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Kitekintő

 

Friss hírek