Az Apple nem akarja kifizetni az elmaradt adót

Az Apple a héten benyújtja fellebbezését az Európai Bizottság által kiszabott 13 milliárd eurós rekordbüntetés ellen. A vállalat felsővezetői arra hivatkoznak, hogy az uniós hatóságok nem vették figyelembe az ír adószakértők véleményét, valamint a társasági adóról szóló törvényeket, és szándékosan olyan számítási módszert választottak, amellyel a lehető legnagyobb összegű elmaradt adót határozhatták meg.

Mint azt korábban megírtuk, Írország jogellenes adóelőnyt nyújtott az Apple-nek, így az sok évig más vállalkozásoknál lényegesen kevesebb adót fizetett. E szelektív bánásmód következtében az Apple 2003-ban 1 %-os mértékű tényleges társasági adót fizetett az Európából származó nyeresége után; ez az adómérték 2014-re 0,005 %-ra csökkent. Az EB döntése szerint Írországnak így most meg kell fizettetnie az Apple-lel a 2003–2014 közötti időszakban be nem fizetett adót, melynek összege a 13 milliárd eurót is elérheti, és annak kamatait.

Bruce Sewell, az Apple jogi tanácsadója a következőképpen nyilatkozott az ügyben: „Az Apple-t azért támadják, mert sikeres vállalat. Csak azért szálltak rá, mert bármi történik, az nagy hírértékű, így az újságoknak van min csámcsogni.”

A vállalat képviselői a fellebbezés során elmondják majd, hogy az EB nem járt el körültekintően a vizsgálat során, mivel figyelmen kívül hagyta az ír hatóságok által kirendelt adószakértők véleményét. „Egy rendkívül elismert adójogász szakvéleményéről például egyáltalán nincs szó az EU-határozatban. Ebből következik, hogy talán el sem olvasták a szóban forgó iratot” – mondta Sewell.

Az EB döntésével a multinacionális vállalatok távozásától tartó írek sem elégedettek, az ír kormány úgyszintén megtámadja a rendelkezést. Frissen kiadott közleményében a gazdasági miniszter például kemény szavakkal bírálja az EB-t, és határozottan tagadja, hogy az ír kormány és az Apple külön megállapodást kötött volna.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek