Kína megtartotta első éles hadgyakorlatát

A kínai hadsereg első éles tűzgyakorlatát hajtotta végre egy repülőgép-hordozó és vadászgépek segítségével az északkeleti Pohaj-tengeren, Koreához közel – állítja az állami média.

Kína tíz hajó és tíz repülőgép bevonásával folytatott harci gyakorlatokat, melyek során irányított rakétákat is teszteltek – számolt be a Kínai Központi Televízió csütörtök este. „Ez volt az első alkalom, hogy egy repülőgép-hordozó éles lőszerrel és a valós csapatokkal hajtott végre hadgyakorlatot” – mondták.

Kína szovjet építésű Liaoning repülőgép-hordozója és hadihajó-alakulata továbbá légi lehallgatást, valamint légvédelmi és rakétaelhárító teszteket is végzett, melyekben Shenyang J-15-típusú vadászgépek légiharc-rakétákat szállítottak – fejtette ki az állami televízió, mely műsorában több képet közvetített a gyakorlatról, többek között a harci gépekről, amint felszállnak a rakétákkal és megsemmisítenek egy célpontot a tengeren.

Kínai hadgyakorlat a Bohaj-tengeren, Fotó: Reuters

Kínai hadgyakorlat a Pohaj-tengeren, Fotó: Reuters

A Liaoning részt vett a korábbi katonai gyakorlatokban, köztük néhányban a Dél-kínai-tengeren, de az ország még mindig évekkel le van maradva a műveletek tökéletesítésével, melyekhez hasonlóakat az Egyesült Államokban már évtizedek óta végeznek.

Kína egyre növekvő katonai jelenléte a vita tárgyát képező Dél-kínai-tengeren azonban további aggodalomra ad okot. Peking megerősítette katonai jelenlétét a Dél-kínai-tengeren, ugyanis mind a hét, általa mesterségesen létrehozott szigeten védelmi-elhárító rendszereket épített ki – derült ki a Center for Strategic and International Studies (CSIS) nevű amerikai agytröszt csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek