Yellen: A kamatemelés az amerikai gazdaságba vetett bizalom jele

A kamatemelés az amerikai gazdaságba vetett bizalom jele, és a kamatemelési pálya csak nagyon szerény mértékben változott a korábbi, szeptemberi előrejelzéshez képest – hangoztatta Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke szerdán a kamatdöntést követő tájékoztatón.

A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban egyhangú döntéssel 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra emelte szerdán az irányadó kamatsávot a javuló munkaerőpiac helyzetre és az emelkedő inflációra hivatkozva.

Janet Yellen hűtötte azokat a várakozásokat, hogy Donald Trump megválasztott elnök politikája gyorsabb ütemű kamatemeléseket eredményezhet. Bár a nyíltpiaci bizottság maga is arra számít, hogy a korábban vártnál némileg meredekebb lesz a kamatpálya, Yellen ezt a munkanélküliség csökkenésének és a jövő évi költségvetés bizonyos feltételezhető változásának tulajdonította.

A Fed-elnök szerint túl korai még arról beszélni, hogy Donald Trump politikája miként változtathatja meg a gazdasági kilátásokat. Még nem tudni ugyanis, hogy miként váltja valóra az új kormányzat az adócsökkentésekre és az infrastrukturális beruházásokra fordított költségvetési kiadások növelésére vonatkozó ígéreteket. Ez utóbbi elméletileg erősebb gazdasági növekedést eredményez, de növeli a költségvetés hiányát.

Korábban, amikor magas volt a munkanélküliség, maga Yellen és elődje, Ben Bernanke is szorgalmazott ilyen típusú fiskális gazdaságélénkítő intézkedéseket. Most azonban úgy ítéli meg Janet Yellen, hogy a gazdaságnak nincs szüksége fiskális ösztönzésre, az expanzív gazdaságpolitika valószínűleg nem növelné a foglalkoztatottságot, mivel a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékra, a Fed hosszú távú célszáma alá süllyedt.

Azt is kijelentette, hogy a kemény banki szabályok a pénzpiacokat védik, azokat nagyrészt fenn kell tartani. Ezek jórészét a 2008-as pénzügyi válság után hozták meg, és megkövetelik a Wall Street legnagyobb cégeitől, hogy képezzenek nagyobb tartalékot a jövőbeni veszteségek fedezésére.

Trump korábban azt ígérte, hogy enyhíti a banki szabályozást, eltöröl néhány szabályt, amelyek betartása szerinte túl költséges és hátráltatja a gazdaságot.

„Csökkentettük az esélyt arra, hogy rendszerszinten fontos cég csődbe menjen” – mondta Yellen, hozzátéve, hogy nagyon fontos a visszalépés elkerülése. A Fed-elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nyilatkozatával nem nyújt sem tanácsot, sem iránymutatást a hivatalba lépő új kormányzatnak.

A Wall Street bankjai a Fed-nél kevesebb kamatemeléssel számolnak jövőre

Az amerikai kötvények 23 elsődleges forgalmazója szerint túlzó az amerikai jegybank által a jövő évre várt három kamatemelés, helyette legfeljebb kettő várható. A legközelebbi kamatemelés júniusban lehet a megkérdezettek szerint. Ennek a valószínűsége a kedden várt 63 százalékról 78 százalékra nőtt.

A szerdai kamatemelés után megkérdezett elsődleges forgalmazók szerint a jövő év közepén 0,88 százalék, az év végén 1,13 százalék lesz az amerikai alapkamat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »