Erősödik a dollár a Fed kamatemelésére

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed), először azóta, hogy kereken egy éve elindította a kamatemelési ciklust. A bejelentésre a dollár azonnal erősödni kezdett.

A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra emelte szerdán az irányadó kamatsávot.

A FOMC tagjainak előrejelzései szerint az irányadó kamat mediánja 2017-ben 1,4 százalék, 2018-ban 2,1 százalék, 2019-ben pedig 2,9 százalék lesz. A szeptemberi prognózishoz képest a 2017-es és 2019-es medián 0,3 százalékponttal, a 2018-ast pedig 0,2 százalékponttal emelkedett.

A nyíltpiaci bizottság több mint 9 év után először tavaly decemberben emelte meg a szövetségi pénz kamatlábát, amelyet előtte hét évig tartott történelmi mélységben, zéró közeli szinten, hogy ezáltal ösztönözze a gazdasági növekedést és felpörgesse az inflációt. Az elmúlt egy évben többször is a kamatemelés küszöbén állt, de hol a kedvezőtlen világgazdasági környezet, hol a Brexittel kapcsolatos aggodalmak, hol az amerikai elnökválasztás miatt változatlan szinten, a 0,25-0,50 százalékos sávban hagyta a kamatot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »