Kína szerint Trump tudatlan és naiv

Tudatlannak és naivnak nevezte hétfőn egy hivatalos kínai lap Donald Trumpot, amiért a megválasztott amerikai elnök egy hétvégi interjújában a Tajvan és az Egyesült Államok közötti viszony felülvizsgálatát javasolta, és megkérdőjelezte az „egy Kína” elvet.

Trump a Fox televízióban vasárnap este fejtette ki azon véleményét, miszerint az amerikai-kínai kapcsolatokat több mint három évtizede meghatározó, úgynevezett „egy Kína”-politika nem szükségszerűen szolgálja jól az amerikai érdekeket. „Teljesen tisztában vagyok az „egy Kína”-politika mibenlétével, de nem értem, miért kell nekünk ragaszkodnunk ehhez” – mondta.

Az amerikai-kínai viszony azért került szóba, mert Donald Trump a múlt héten telefonon beszélt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, miközben az Egyesült Államok 1979 óta nem tart fenn diplomáciai viszonyt Tajvannal. 1979-ben ugyanis Jimmy Carter, akkori amerikai elnök elismerte a Kínai Népköztársaságot és az „egy Kína” elvet, amelynek értelmében a kontinentális Kína és Tajvan egyazon ország, vagyis Tajvan Kína részét képezi.

Donald Trump a Caj Jing-vennel folytatott telefonbeszélgetéséről azt mondta, hogy rövid volt, és nem állt szándékában vele megsérteni a pekingi kormányt. Ezzel együtt a Fox televízióban azt fejtegette, hogy nem különösebben érdeklik őt azok a jelentések, miszerint ez a telefonbeszélgetés mégiscsak felbosszantotta Pekinget. „Nem akarom, hogy Kína diktáljon nekem. Miért kellene egy másik nemzetnek megmondania nekem, hogy fogadjak-e egy telefonhívást? Sőt, szerintem nagy tiszteletlenség lett volna a részemről, ha nem fogadom a hívást” – szögezte le.

A megválasztott elnök kitért egy olyan témára, amelyet már a választási kampányban hangoztatott: Kína segíthet az Észak-Korea körüli gondok megoldásában. „Kína megoldhatná a problémákat, de egyáltalán nem mutatkozik segítőkésznek” – szögezte le Trump a Fox televízióban.

Kína véleménye az ügyben

„Minden bizonnyal sokakat meglep, hogy az új amerikai vezető mennyire ízig vérig üzletember, de a diplomácia terén tudatlan, mint egy gyerek” – írta hétfőn vezércikkében a Kínai Kommunista Párt (KKP) által ellenőrzött The Global Times című újság. Az írást jegyző pekingi egyetemi tanár, Li Hajtung szerint a republikánus politikus „vállalkozóként azt hiszi, teljesen normális dolog üzletelni, de nem fogja fel, hogy a tajvani kérdés Kína számára nem üzlet”. A tajvani kérdés nem alku tárgya – hangsúlyozta. Li szerint Trump értésére kell adni, „milyen komoly problémáról van szó, és nyomást kell rá gyakorolni”.

Peking Tajvant az „egy Kína”-politika értelmében saját elválaszthatatlan részének tekinti, ennek az álláspontnak az elismerését és tiszteletben tartását pedig a vele való normális diplomáciai viszony előfeltételéül szabja.

„Az „egy Kína”-politika az amerikai-kínai viszony fontos alapja” – jelentette ki Pekingben újságíróknak Keng Suang kínai külügyi szóvivő. „Ha ezt az alapot lerombolják, szó sem lehet egy egészséges és stabil viszonyról Kína és az Egyesült Államok között” – szögezte le. A szóvivő hozzátette: Kína arra kéri az új amerikai vezetést, hogy teljes egészében értse meg a tajvani kérdés jelentőségét, és óvatosan kezelje ezt a problémát. Mint hangsúlyozta, ez az ügy nemcsak a kínai-amerikai viszonyra van kihatással, hanem az ázsiai-csendes-óceáni térségnek és a világ többi részének a békéjére, stabilitására és jólétére is.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »