Aszad és az oroszok hamarosan beveszik Aleppót

A végéhez közeledik a szíriai Aleppó ostroma, a kormányellenes felkelő erők védelmi ereje teljesen összeomlott – közölte hétfőn a szíriai eseményeket nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező civil szervezet szerint a felkelők újabb hat kelet-aleppói negyedből vonultak ki, a lázadók kezén így már a korábban ellenőrzött területeiknek csak 7 százaléka maradt.
Rami Abder-Rahmán, az OSDH vezetője hozzátette: a felkelők más negyedek mellett a stratégiailag fontos Busztan al-Kaszrt is elhagyták, és már csak két jelentősebb és néhány kisebb negyed maradt a kezükön.

Már csak idő kérdése, hogy Aleppó elessen és Bassár el-Aszad szíriai elnök erői teljes egészében visszavegyék az irányítást a szíriai felkelés jelképévé vált város felett – tette hozzá a civil szervezet igazgatója. 

  • Kapcsolódó cikkeink:
A szíriai felkelőknek már csak a kivonulás maradt

Az EU két év után is szankciókkal próbálja puhítani a szíriai vezetést

A szíriai hadsereg azt állítja, hogy a lázadó területek 98 százalékát vette vissza a városban. Zaid asz-Száleh, a szíriai hadsereg altábornagya a Reuters hírügynökségnek hétfőn megerősítette az OSDH állítását. Mint mondta: a Kelet-Aleppóban folyó harcok hamarosan véget érnek, a felkelők vagy megadják magukat, vagy meghalnak.

Az altábornagy a hétfő reggel visszafoglalt Sejk Szaid negyedben nyilatkozott, amelynek stratégiai jelentőségét az adja, hogy magasan fekvő terület, ahonnan a szíriai hadsereg könnyedén támadhatja a felkelők kezén maradt néhány négyzetkilométernyi területet.

Helyi szemtanúk és hírforrások is egyöntetűen arról számolnak be, hogy a hétfőre virradó éjszaka folyamán egy pillanatra sem álltak le a harcok, a lázadók maradék területeinek bombázása és ágyúzása hatalmas pusztítást vitt végbe a frissen visszafoglalt negyedekben, amelyeknek utcáit holttestek borítják.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »