Meghosszabbíthatják Franciaországban a rendkívüli állapotot

A francia kormány azt javasolja, hogy a törvényhozás a jövő évi parlamenti és elnökválasztás utánig hosszabbítsa meg a tavaly novemberi párizsi terrorcselekmények nyomán elrendelt rendkívüli állapotot – közölte szombaton Bernard Cazeneuve miniszterelnök.

A kabinet rendkívüli tanácskozását követően Cazeneuve elmondta: a rendkívüli jogrend bevezetése óta a francia hatóságok 17 terrortámadást hiúsítottak meg. A kormányfő kijelentette: a rendkívüli állapot meghosszabbítása július 15-ig „feltétlenül szükséges”, hogy a parlamenti és elnökválasztás időszakában a hatóságok a lehető legnagyobb védelmet nyújthassák az országnak.

Az elnökválasztást április 23-án és május 7-én tartják, a Nemzetgyűlés új tagjait pedig június 11-én és 18-án választják meg.

Cazeneuve úgy véli: a politikai rendezvényekkel teli kampányidőszakban nagyobb lehet annak kockázata, hogy támadást követnek el olyanok, akik „szíven akarják találni a demokratikus értékeket és a köztársaság elveit”.

Franciaországban a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő, összehangolt terrortámadás után hirdettek ki rendkívüli állapotot, amelyet azóta négyszer hosszabbítottak meg.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »