Lehetőségek és kilátások az olasz népszavazás kudarca után

Miután az olasz szavazók nagy többséggel elutasították a Matteo Renzi kormányfő által javasolt alkotmányos reformterveket, Olaszország politikai és gazdasági bizonytalanságba került. Most, hogy Renzi benyújtotta lemondását, Sergio Mattarella államfőnek el kell döntenie, hogy a kormányzó Demokrata Párt elég stabil-e ahhoz, hogy támogasson egy másik miniszterelnököt. Közben pedig igyekszik késleltetni az előrehozott választásokat, mely kinyitná az ajtót az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) előtt.

Mit tehet most Mattarella?

Az olasz elnök számára a legjobb megoldás az lenne, ha kinevezhetne egy olyan miniszterelnököt, akit szintén támogat a parlament alsóházában többségben lévő Demokrata Párt. Pietro Grasso, a szenátus elnöke, Pier Carlo Padoan gazdasági és pénzügyminiszter, valamint Dario Franceschini kulturális miniszter egyaránt jó választás lehetnek a kormányfői poszt betöltésére.

Mit akar Mattarella?

Stabilitást. Az államfő soha nem hitte, hogy Renzinek „vásárra kellene vinnie a bőrét” a népszavazás miatt, mikor az – legalábbis papíron – reformokról szólt, nem pedig a kormány teljesítményéről. Az olasz elnök azt preferálná, ha az új kormány 2018 elejéig hatalmon tudna maradni, ugyanis ekkor esedékesek a következő választások. Ezzel ugyanis elkerülhető lenne az előrehozott választások kiírása, melyen a jelenlegi helyzetben a radikális Öt Csillag Mozgalom igencsak esélyes lenne a győzelemre.

  • Mi is az Öt Csillag Mozgalom?
Egy olasz, pártokráciaellenes, magát középre pozicionáló párt. Beppe Grillo komikus, politikai aktivista és Gianroberto Casaleggio vállalkozó alapította 2009-ben Milánóban. A mozgalom az interneten egyfajta állampolgári hálózatként szerveződött Beppe Grillo blogja köré. Céljuk a Silvio Berlusconi által megtestesített korrupt elit eltávolítása, a régi politikai rendszer megszüntetése, az átláthatóság biztosítása és a polgári részvétel növelése volt a döntésekben. A képviseleti helyett a közvetlen demokrácia hívei. A mozgalom eltörölné a pártok közpénzekből történő finanszírozási rendszerét, helyébe önkéntes alapú magán adományozásokat vezetne be, csökkentenék az állami hivatal vezetőinek juttatásait, valamint lemondanának a választási pénzekről. (Forrás: Wikipédia)

Kapcsolódó cikkünk: Az 5 Csillag Mozgalom kidobná az eurót, de maradna az EU-ban

Mit akar az Öt Csillag Mozgalom?

Azonnali választásokat. A jelenlegi helyzetben fej fej mellett halad a népszerűségük Renzi Demokrata Pártjával, és ők az esélyesebbek egy előrehozott választás esetén.

Mi Olaszország következő prioritása?

Eltekintve az új kormány létrehozásától, a legfontosabb dolog az olasz többségi pártok számára a választási törvény félbemaradt reformjának befejezése, mivel enélkül lehetetlenség parlamenti választásokat tartani. A pártok alig várják, hogy megváltoztassák az alsóház választási szabályait, melyek jelenleg automatikus parlamenti többséget adnak bármely pártnak, ami 40 százalék feletti eredményt ér el a voksoláson, vagy nyer a második fordulóban.

Hogyan reagálnak a helyzetre a piacok?

Az euró a legalacsonyabb szintre gyengült 2015 márciusa óta, mikor Renzi bejelentette: lemond a népszavazás bukása eseténA befektetők bizalma az olasz részvények iránt megrendült: az év eleji kezelt vagyonhoz képest mostanra harmadával csökkent az olasz részvénypiacra fókuszáló alapok vagyona, miután a befektetők az olasz bankrendszer kilátásai és a miniszterelnök lemondása miatt is aggódnak. A Financial Times adatai szerint több mint 2 milliárd dollár áramlott ki az olasz piacra is fókuszáló részvényalapokból.

Mit jelent ez az olasz bankok számára?

Az olasz bankrendszerbe vetett bizalom jelentősen csökkent. Egyebek közt az ország harmadik legnagyobb bankja, a Monte dei Paschi pillanatnyi állás szerint állami segítségre szorulhat, miután kétségessé vált, hogy a hiányzó öt milliárd euró friss tőkét képes lesz-e beszerezni a tőkepiacokról. Az Európai Központi Bank pénteken elutasította a Monte dei Paschi kérelmét, hogy januárig 20-áig kapjon haladékot a feltőkésítésre. Ezen túl az olasz bankszektor mintegy 350 milliárd eurónyi kétes kintlévőséggel küszködik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

 

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »