Elképesztő összegű részvénykibocsátást tervez a UniCredit

Az olasz UniCredit bank várhatóan a jövő év elejére tervez egy 13 milliárd eurós összeget is elérő részvénykibocsátást – írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters pénteken.

A bank vezérigazgatója, Jean-Pierre Mustier, akit többek között a feltőkésítés levezénylésére neveztek ki a bank élére idén júliusban, várhatóan jövő kedden mutatja be erre vonatkozó stratégiáját.

A tőkebevonást a legújabb, szigorúbb pénzintézeti szabályozás teszi szükségessé, és esetleges sikere növelheti az olasz bankszektorba vetett bizalmat, amelyet csökkentettek a közelmúlt eseményei. Egyebek közt az, hogy az ország harmadik legnagyobb bankja, a Monte dei Paschi pillanatnyi állás szerint állami segítségre szorulhat, miután kétségessé vált, hogy a hiányzó öt milliárd euró friss tőkét képes lesz-e beszerezni a tőkepiacokról.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Ezen túl az olasz bankszektor mintegy 350 milliárd eurónyi kétes kintlévőséggel küszködik. A politikai környezet sem kedvező, előre hozott parlamenti választások jöhetnek, miután Matteo Renzi kormányfő lemondott. A kormányfő távozása csökkenti a szükséges gazdasági reformok esélyét – jelezte a héten a Moody’s Investors Service.

Eszközállománya alapján az UniCredit Olaszország legnagyobb bankja, és az egyetlen, amelynek stabilitása kihatással van a nemzetközi bankpiacra is. A bankcsoport 17 országban működtet bankokat.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »