Légi utasok mobiljait hallgathatták le, az Air France tagad

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ) képes a légitársaságok utasai  által folytatott telefonbeszélgetések lehallgatására és az adatforgalom megfigyelésére – írta szerdán a Le Monde című francia napilap. Az újság  az ügynökség volt alkalmazottjától, Edward Snowdentől származó titkos iratokra hivatkozott.

A jelentésben név szerint említett Air France légitársaság ugyanakkor visszautasította a lap értesüléseit a repülőgépek fedélzetén folytatott telefonbeszélgetésekkel összefüggésben. A francia vállalat a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy járataikon nincs lehetőség ilyen kommunikációra.

Az Air France szerint kilenc éve kipróbáltak egy kommunikációs rendszert a fedélzeten használható mobiltelefonokhoz, de a tervvel végül felhagytak. Emellett a vállalat által tervezett internethozzáférési rendszer nem tesz majd lehetővé telefonhívásokat.

A Le Monde cikke rávilágított, hogy egy bekapcsolt mobilkészüléket be lehet mérni a levegőben. Az utaslisták és a járatszámok birtokában pedig kideríthető a tulajdonos neve. A GCHQ ráadásul arra is képes, hogy távolról zavarja a mobiltelefonokat, arra kényszerítve a felhasználókat, hogy titkos kódjukkal újraindítsák a készüléküket. A lap úgy tudja, hogy vannak bizonyítékok, miszerint az NSA és a GCHQ 2011 és 2012 között nemzetközi járatokon utazókat hallgatott le.

A Le Monde saját bevallása szerint a The Intercept nevű információs portállal működik együtt, amelyen keresztül hozzáférése van a Snowden által leleplezett dokumentumokhoz. A lap továbbá arról is ír, hogy számos légitársaság enyhített a mobiltelefonok repülőgépek fedélzetén történő használatának tilalmán.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) 2013 decembere óta engedélyezi – még a fel- és leszállásokkor is – az olyan elektronikus készülékek használatát, mint a repülő üzemmódba kapcsolt tabletek és az okostelefonok. A British Airways ezt követően első légitársaságként engedélyezte utasainak a repülés teljes idejére az elektronikus készülékek használatát.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »