Csütörtökig lesz csak nyugalom Olaszországban

Az olasz parlament felsőháza szerdán szavaz a jövő évi költségvetésről – jelentették be a római szenátus frakcióvezetőinek keddi találkozóján. A törvénycsomag elfogadása után Matteo Renzi miniszterelnök hivatalosan is benyújtja lemondását az államfőnek.

A 2017-es költségvetési törvényt a képviselőház már korábban megszavazta. A törvénycsomag elfogadásához a felsőház szavazása hiányzott. A szenátusban gyenge többségben levő kormánypártok frakcióvezetői bizalmi szavazást kértek a törvénycsomag mielőbbi elfogadására, az ellenzéki pártok módosító indítványokat készülnek benyújtani, ami elnyújthatja a szavazást.

A december 4-én rendezett alkotmányos népszavazás elveszítése után Matteo Renzi azonnal bejelentette lemondását, Sergio Mattarella államfő azonban arra kérte, hogy lemondását fagyassza be a jövő évi költségvetési törvény parlamenti elfogadásáig.

Ezután Sergio Mattarella – valószínűleg csütörtöktől – megkezdi a konzultációkat a parlamenti frakciókkal.

A tervezett ütemezés szerint a költségvetési szavazás szerdán a módosító indítványok bejelentésével, valamint a frakciók voksolási szándékát jelző nyilatkozatokkal kezdődik. A kormánypártok bizalmi szavazást kérnek majd, a voksolás délután ér véget. A törvény elfogadását követően Matteo Renzi ismét az államfőhöz járul, és hivatalosan is benyújtja lemondását.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Szerda délután lesz a Matteo Renzi vezette kormányerő, a Demokrata Párt (PD) vezetőségi ülése is, ahol kiderül, hogy a népszavazás kudarca után a balközép párt mennyire támogatja még főtitkárát, Renzit és az előrehozott választásokat, amelyeket a távozó miniszterelnök is sürgetett.

A PD vezetőségi ülésének eredményei után a referendum győztesének számító Beppe Grillo vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) tart tanácskozást, mielőtt az államfői konzultációkon részt venne.

Forrás: MTI

Friss hírek