Moszul visszafoglalása még Trump beiktatása előtt megtörténhet

Az iraki város, Moszul visszafoglalása az Iszlám Államtól nem lesz könnyű, ám elképzelhető, hogy még Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépése előtt megtörténik – mondta Ash Carter amerikai védelmi miniszter hétfőn.

Az iraki kormány mintegy százezer katonája, kurd biztonsági erők és főleg síita milicisták vesznek részt az offenzívában az USA támogatásával, mely október 17-e óta tart. Az azóta eltelt hét hétben az iraki különleges erők keletről benyomulva elfoglalták a város negyedét, és a települést kettészelő Tigris folyó felé haladnak tovább. Az észak-iraki nagyváros nyugati felét az elitalakulatok szerint az iraki rendőrség és a hadsereg hivatott felszabadítani.

„Természetesen lehetséges, ám ismétlem: nagyon kemény küzdelemnek nézünk elébe” – mondta Carter arra a kérdésre válaszolva, hogy véget érhet-e az Iszlám Állam utolsó fellegvárának visszafoglalása január 20-a előtt.

Az terrorszervezet harcosai – akik az elmúlt hetekben egyre inkább visszavonultak – visszavágtak a napokban, kihasználva a felhős égboltot, amely meggátolta az amerikai légi támogatást. Péntek óta a dzsihadista harcosok egy sor ellentámadást indítottak az iraki csapatok ellen Moszul keleti részén, valamint megtámadták a biztonsági erőket a város déli és nyugati részén.

„Nyilvánvaló, hogy bármikor közbeszólhat az időjárás. Az iraki biztonsági erők azonban minden eshetőségre fel vannak készülve” – mondta Carter.

Iraki tisztviselők szerint a heves ellenállás miatt a hadjárat még bőven folytatódni fog jövőre is. Carter nem fejtette ki, hogy miként valósulhat meg a város visszafoglalása az új amerikai adminisztráció hivatalba lépése előtt az Iszlám Állam ellenállásának fényében.

A védelmi miniszter egy másik beszédében szombaton megpendítette annak a lehetőségét, hogy az amerikai és koalíciós erők azután is maradnának Irakban, hogy a dzsihadistákat eltávolították.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »