Lukoil: jövőre 60 dolláros olajár várható

A Lukoil, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajcég vezetője arra számít, hogy jövőre 60 dollár körüli lesz a kőolaj ára.

Vagit Alekperov emlékeztetve az OPEC szerdán létrejött termeléscsökkentési megállapodására, azt mondta, hogy ha ez nem elég az energiahordozó árának az emeléséhez, akkor az olajtermelő országok a termelés további visszafogásról dönthetnek.

Szerdán az OPEC arról határozott, hogy januártól napi 32,5 millió hordóra csökkenti a kitermelt kőolaj mennyiségét az októberben felszínre hozott több mint 33,6 millió hordóról.

A nem OPEC-tagok további 600 ezer hordós csökkentést helyeztek kilátásba. Eddigi tervek szerint az OPEC-tagok és a szervezethez nem tartozó nagy kőolajexportőr országok december 9-én Dohában összeülnek, hogy egyeztessenek a megállapodásról. Pénteken a Bloomberg hírszolgálat jól értesült forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a találkozót valószínűleg egy nappal elhalasztják december 10-ére.

Leonyid Fedun, a Lukoil alelnöke egy moszkvai fórumon pénteken azt mondta, hogy minden 10 dolláros olajár emelkedés nagyjából 2 milliárd dollárral növeli az orosz olajtermelő profitját.

A Lukoil adózott eredménye az idei első kilenc hónapban 160,195 milliárd rubel (1 rubel 4,60 forint) volt, kevesebb mint a fele az egy évvel korábbinak.

  • További cikkeink:

Percekkel fél tizenegy előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 41 cent (0,74 százalék) csökkenéssel 53,53 dolláron állt. Szerda reggel, az OPEC termeléscsökkentési döntésének bejelentése előtt 48 dollár alatt jegyezték a Brentet.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »