Oroszország is beszáll az OPEC termeléscsökkentésébe

Oroszország a november-decemberi szintet veszi alapul a kőolaj kitermelésének csökkentését célzó megállapodásban – közölte Alekszandr Novak energiaügyi miniszter csütörtökön újságírókkal beszélgetve.

Egy nappal korábban, szerdán Novak megerősítette, hogy Oroszország kész napi 300 ezer hordóval visszafogni kitermelését a jövő év első felében a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetével (OPEC) való megállapodás részeként.

Az OPEC tagállamai szerdán úgy döntöttek, hogy január 1-jétől napi 32,5 millió hordóra csökkentik a kitermelt kőolaj mennyiségét az októberben felszínre hozott több mint 33,6 millió hordóról, a nem OPEC-tagok pedig további 600 ezer hordós csökkentést helyeztek kilátásba. Az OPEC-tagok és a szervezethez nem tartozó nagy kőolajexportőr országok december 9-én Dohában összeülnek, hogy egyeztessenek a megállapodásról.

Novak jelezte, hogy az Oroszország által vállalt csökkentést szétosztják az olajvállalatok között, mindegyikben azonos százalékban kell visszafogni a kitermelést.

„Az elvi egyetértés megvan, a részleteket még megvitatjuk a vállalatokkal. Összességében egyetértés alakult ki abban, hogy ennek mindenkit ugyanakkora százalékban kell érintenie” – mondta az Interfax orosz hírügynökség által idézett miniszter, hozzátéve, hogy Oroszországban jelenleg nagyjából stabil szinten áll a kitermelés.

A nem OPEC-tag Azerbajdzsán, Mexikó és más országok is csatlakozhatnak a kitermelést korlátozó megállapodáshoz. Az azeri energiaügyi miniszter már közölte, hogy kész részt venni a dohai értekezleten, és Baku hajlandó kivenni részét az olajárak stabilizálását célzó megállapodásból.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára a tegnapi ugrás után csütörtökön is enyhén emelkedik.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »