Szíria válasza Erdogannak: levágják a kezét

Recep Tayyip Erdogan török államfő saját maga leplezte le a török agresszió valódi célját Szíriában, mondván, Törökország azért kezdett hadműveletbe Szíriában, hogy véget vessen Bassár el-Aszad elnök kormányzásának – írta közleményében szerdán a damaszkuszi külügyminisztérium.

A külügyi tárca az Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadműveletre utalt, amelyet a török hadsereg a damaszkuszi kormányzat ellen harcoló szervezetek egyikével, a Szíriai Szabad Hadsereggel közösen indított Szíriában. A tárca közleményében kiemelték: Törökország „fő felelőse annak, hogy a szíriaiak terrorista bandáktól szenvednek”.

„Az ankarai vezetés szélsőséges ideológiája olyan bűnszervezetek támaszpontjává változtatta Törökországot, amelyek felforgatják a rendet Irakban és Szíriában” – mutatott rá a dokumentum.

A minisztérium emellett arra figyelmeztetett, hogy „a szíriai nép, hadsereg és vezetés nem engedi meg a féktelen zsarnoknak (Erdogannak), hogy beavatkozzék ügyeibe, és levágják a kezét, amelyet Szíria ellen emelt„.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Damaszkusz felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „vessen véget a török elnök agresszív viselkedésének, aki saját országát börtönné változtatta mindazok számára, akik nem értenek egyet politikájával”. A tárca hozzátette, hogy „a környező államok belügyeibe történő török beavatkozás veszélyezteti nemcsak a térség, de az egész világ biztonságát is, emellett megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának a terrorizmus elleni küzdelem ügyében hozott határozatait is.

A szíriai rezsimmel szövetséges Moszkva is magyarázatot követelt szerdán a török elnök kijelentéseire.

Erdogan kedden közölte: Törökország azért kezdett hadműveletet Szíriában, hogy véget vessen Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányzásának.

Forrás: MTI

Friss hírek