Katonai műveletek felgyorsulása figyelhető meg Szíriában

Mintegy tizenhatezer ember menekült el a kormányerők támadásai miatt az észak-szíriai Aleppó ellenzéki fegyveresek ellenőrizte negyedeiből – közölte kedden az ENSZ humanitárius műveletekért felelős vezetője.

Stephen O’Brien kijelentette, hogy feltehetően emberek további ezrei menekülnek el a szíriai nagyvárosból, ha az elkövetkező napokban más területekre is kiterjednek a harcok. A menekülő civilek a bizonytalanságba és olyan ingatag helyekre tartanak, ahol szintén heves harcok dúlnak. O’Brien mélységesen riasztónak nevezte a helyzetet, és aggasztónak a civilek sorsát.

O’Brien szerint a katonai műveletek felgyorsulása figyelhető meg Szíriában. Hangoztatta, „Nem tudni, hogy meddig tudja tartani magát Kelet-Aleppó”.

A szíriai kormányerők és szövetségeseik hirtelen és drámai módon előretörtek Kelet-Aleppó északi, a lázadók felügyelete alatt álló területen, ami az ostromlott negyedek lakosságának körében pánikot váltott ki, menekülésre késztetve őket. Sokan a kormány és a kurdok ellenőrizte térségekbe tartanak, míg mások a még felkelők kezén lévő negyedek mélyébe húzódtak. Mintegy 250 ezer ember él az ostromlott városrészekben.

Huszonöt civil meghalt kedden, amikor gyalog megpróbáltak Aleppó felkelők által uralt negyedeinek biztonságosabb részeibe jutni – közölte a Szíriai Polgári Védelem, a más néven fehérsisakosokként ismert helyi önkéntes mentőalakulat. A halálos áldozatok között gyerekek is voltak. A menekülők a hadsereg légicsapásaiban vesztették életüket a város Bák-el-Nairáb nevű negyedében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet értesülése szerint tízen haltak meg.

Az orosz védelmi minisztérium kedden közölte, hogy Aleppóban az elmúlt napokban mintegy ötszáz felkelő fegyveres adta meg magát. Bassár el-Aszad szíriai elnök rendelete értelemében 484 harcos azonnali amnesztiában részesült.

Az orosz megbékélési központ beszámolója szerint a szíriai hadsereg az utóbbi napokban mintegy 90 ezer embernek otthont adó területet szabadított fel Aleppó keleti részében. Az embereknek meleg ételt osztanak, illetve ellátják őket a szükséges gyógyszerekkel. A térségbe élelmiszereket, gyógyszereket szállítottak, továbbá 150 tábori konyhát állítottak fel.

Igor Konasenkov, a moszkvai védelmi tárca szóvivője arról beszélt, hogy a városban élő civilek számára a kormányerők előretörése nem átok, hanem áldás, mert eddig „a fegyveresek élő pajzsként használták őket”, most viszont tízezrek juthatnak hosszú idő után újra humanitárius segélyhez.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »