Norbert Hofer az ausztrál modellt támogatná a menekültek kezelésében

Donald Trump választási győzelme a bizonyíték, hogy a bevándorlás megfékezésére irányuló kampány a helyes út – mondta Norbert Hofer, az ausztriai államfőválasztás szabadságpárti jelöltje a Reuters brit hírügynökségnek adott, csütörtökön ismertetett interjújában.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje a Trump győzelmével zárult amerikai elnökválasztás eredményére utalva, azt mondta: „Mindenütt, ahol az elitek eltávolodnak a választóktól, ki fogják őket szavazni a hatalomból.”
A megválasztott amerikai elnökhöz hasonlóan Norbert Hofer is olyan nacionalistának tekinti magát, aki törődik az átlagemberek politikai hatalom által figyelmen kívül hagyott aggodalmaival.

Hofer az egyik lehetséges hasonlóságként említette, hogy elnökjelöltként „Trumpnak is nagy politikai ellenszele volt az Egyesült Államokban, azonban így is megnyerte a választást”.

A szabadságpárti jelölt – akiről a Reuters azt írja, győzelme esetén ő lehet „az Európai Unió első szélsőjobboldali államfője” – elsősorban emberiességi kérdésnek nevezte a menekültügyet, hozzátette azonban, hogy szerinte nem lehet teljesen eltekinteni attól, hogy mindez mekkora költségvetési terhet jelent. Hangsúlyozta: támogatná Európán kívüli menedékközpontok kialakítását, ahol a menedékkérelmeket dolgoznák fel – ezzel gyakorlatilag az Ausztráliában már 2014 óta működő modellhez hasonló elképzelést vázolt fel. Ott egyszerűen nem engedik Ausztrália területére belépni a menekülteket, hanem az országhatáron kívüli szigeteken felállított menekülttáborokban helyeik el őket.

Hofer, aki 1994-ben Ausztria európai uniós csatlakozása ellen szavazott, egy ideje már felhagyott az „Öexitnek” – Ausztria EU-ból való kilépésének – a szorgalmazásával, miután a britek uniós kilépéséről hozott júniusi népszavazási döntése félelmeket és bizonytalanságot keltett – írta a Reuters.

  • Kapcsolódó cikkünk:

„Az Európai Unió – amely belőlünk, a tagállamokból áll – nagy hibát követett el azzal, hogy nem tartotta magát saját megállapodásainkhoz, és nem vett már komolyan bennünket” – vélekedett Hofer az interjúban. „Remélem, hogy történni fog valami, ami ráébreszti majd az embereket, hogy súlyos hibákat követtünk el” – fűzte hozzá.

Az ausztriai államfőválasztás elhalasztott második fordulóját december 4-én tartják, s a szavazók két jelöltre, a Zöldek által támogatott Van der Bellenre, és az FPÖ jelöltjére, Norbert Hoferre szavazhatnak. A májusban tartott második forduló eredményét – amelyben Hofer szoros versenyben alulmaradt – megsemmisítette az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján, ezért kell megismételni a szavazást.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »