Duterte bízik Trump bevándorláspolitikájában

Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki elnök úgy gondolja, jól ki fog jönni Donald Trumppal, miután az újonnan megválasztott amerikai elnök „nem akar beavatkozni az emberi jogi kérdésekbe”, valamint megbízik Trump ítélőképességében a be nem jelentett munkavállalók kapcsán.

Duterte elnökségét mindeddig az határozta meg, hogy nagyon ellenséges hangot ütött meg az Egyesült Államokkal szemben. Ám Trump múlt heti meglepő választási győzelme után szinte pálfordulatot vett. „Ez egy jól megérdemelt győzelem volt. Ön (Trump) a legerősebb ország megválasztott vezetője” – nyilatkozta a filippínó elnök kedden.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Duterte elismerte Trump azon szándékát, hogy fellépjen az illegális bevándorlókkal szemben. „Bízom abban, hogy igazságosan járna el az illegális bevándorlók ügyében. Nem akarok azoknak az embereknek a nevében felszólalni, akik innen vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Nincs mit szépíteni rajta: a törvényszegés az törvényszegés” – mondta a Fülöp-szigetek elnöke.

Duterte Trump iránti meleg szavai éles ellentétben állnak azzal, ahogy korábban Barack Obama elnökkel kapcsolatban nyilatkozott: többször trágár szavakkal illette, azzal fenyegette, hogy megátkozza, valamint figyelmeztette, hogy ne merje megkérdőjelezni a kábítószer ellen hirdetett háborúját. Mikor azt kérdezték tőle, szerinte milyen kapcsolata lesz Donald Trumppal, azt mondta: ő mindenkivel jól ki tud jönni, és ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a leendő elnök mindeddig nem mondott semmit az emberi jogokról, nem próbált „beleavatkozni” – mely köztudottan nemkívánatos téma Dutertének.

Ernesto Abella elnöki szóvivő azt mondta szerdán, hogy Trump bevándorláspolitikájának csekély hatása lesz a Fülöp-szigeteken. Nem volt hajlandó megmondani az USA-ban illegálisan dolgozó filippínók becsült számát, ám azt elárulta, hogy a kormány üzleti és foglalkoztatási lehetőségeket kíván nyújtani ezeknek az embereknek, hogy ösztönözze őket: térjenek haza, mielőtt Trump hivatalba lép.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »