60 perc Donald Trumppal, az első interjú

Az Egyesült Államok megválasztott elnöke győzelme óta elsőként a CBS 60 perc című televíziós műsorának adott interjút, melyben természetesen előkerültek azok a kérdések is, melyek kampányának kényesebb elemeit alkották.

A CBS televízió 60 perc című, helyi idő szerint vasárnap este sugárzott műsorában Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke a már szombaton ismertté vált részletek mellett – vagyis a Hillary és Bill Clintonnal folytatott telefonbeszélgetésén és a bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlók kitoloncolásán túl – Trump a konkrét politikai kérdésekről viszonylag keveset beszélt.

Trump dicsérte legfőbb választási ellenfelét, Hillary Clintont, akit „nagyon okos” és „nagyon erős” nőnek nevezett, de amikor a riporternő arról kérdezte, hogy vajon megbánt-e valamit abból, amit a kampányban Clintonról mondott, azt válaszolta: „nincs mit megbánnom, rút kampány volt, jobban szerettem volna, ha több szó esik benne a politikáról”.

Arra a kérdésre, hogy a kampányban hangoztatott ígéretéhez híven megbíz-e majd egy speciális ügyészt Hillary Clinton ügyeinek kivizsgálására, azt fejtegette, hogy még „megfontolja”, de egyelőre inkább a munkahelyteremtésre, az egészségbiztosítás átalakítására és a bevándorlásra összpontosítja figyelmét.

„Nem akarom bántani őt” – mondta Hillary Clintonról, sőt, tette hozzá, reméli, hogy a következő interjút ebben a műsorban vele közösen adhatja.

A Barack Obama és Donald Trump közötti találkozó is szóba került, amiről már ugyan megjelentek hivatalos nyilatkozatok és mindkét fél szerint nagyszerű volt, de talán többet elmond a helyzetről az az interjúban elhangzott információ, hogy Trump mindössze egy rövid 15 perces formális találkozóra készült, mely végül 90 percig tartott és Obamával ténylegesen átbeszéltek olyan témákat is, mint az Obamacare program (melyet Trump megszüntetne és egy új, hatékonyabb és olcsóbb programot tervez helyette) vagy a közel-keleti helyzet. Donald Trump az interjúban úgy fogalmazott, hogy szerette volna megismerni Obama teljes szemléletét és akár órákig is tarthatott volna a találkozó.

Saját győzelmét Trump annak tulajdonította, hogy az amerikaiak belefáradtak a Barack Obama elnöksége alatti, nyolcévi demokrata kormányzásba, abba, hogy nincs elég munkahely és abba, hogy 6000 milliárd dollárt költött a kormányuk háborúkra a Közel-Keleten.

„Ebből a pénzből kétszer újjáépíthettük volna az országunkat. Nézzük meg az utainkat, a hidainkat és alagutainkat, a reptereinket – mind elavultak, elhasználódtak.”

A szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának jelölésével kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga ellenzi az abortuszt, s olyan főbírót kíván jelölni, aki szintén az életet támogatja, bár – hangsúlyozta – az abortusz kérdése az egyes szövetségi államok hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta azt is, hogy az általa jelölt főbíró támogatja majd az alkotmány második kiegészítésében rögzített szabad fegyverviselés- és vásárlás jogát.

Trump a riporternő kérdésére nem akarta kifejteni, hogy neki és leendő kormányának milyen stratégiája lesz például az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzésére. „Ezt nem a televízió nyilvánossága előtt akarom elmondani” – szögezte le.

A megválasztott elnök biztosította a New York-i Trump-torony előtt és tucatnyi másik amerikai városban a megválasztása miatt tüntetőket, hogy félelemre senkinek nincs oka, ezt már többször is hangsúlyozta, s ha ismernék őt, minden aggodalom szertefoszlana.

A teljes interjú szöveges kivonata itt olvasható:
http://www.cbsnews.com/news/60-minutes-donald-trump-family-melania-ivanka-lesley-stahl/

Forrás: CBS News / MTI

Friss hírek