A japán óriásnak nem kell több Gorenje

A japán Panasonic a várakozásokkal szemben mégsem vásárolja fel a szlovén Gorenjét – közölte a helyi sajtó pénteken. Az akvizíció lehetett volna az egyik legnagyobb külföldi befektetés a szlovén iparba.

A Gorenjében 10,74 százalékos részesedése van a Panasonic elektronikai konszernnek. A szlovén cég júliusban jelentette be, engedélyezi, hogy a Panasonic átvilágítsa a céget, amelynek feltételezett célja, hogy a japán vállalat növelje részesedését, sőt akár többségi tulajdonos legyen a szlovén cégben.

A Panasonic csütörtöki közleménye szerint ugyanakkor a japán cég ebben a pillanatban nem kívánja növelni részesedését a Gorenjében. A japán cég bejelentése után a ljubljanai értéktőzsdén  ideiglenesen felfüggesztették a Gorenje részvényeinek kereskedését.

Később a szlovén háztartásigép-gyártó cég közzétette, hogy vállalat az év első kilenc hónapjában 900,9 millió euró árbevételt könyvelt el és  41 millió euró profitot termelt, az egy évvel korábbi 6,9 millió euró veszteség után. A Gorenje részvényárfolyama július óta, a felvásárlási szándék bejelentése óta emelkedett.

Forrás: MTI

Friss hírek