Akár az eurózóna szétesése is következhet Trump győzelme után

A Marketwatch érdekes cikket közölt az eurózóna kilátásairól annak tükrében, hogy Donald Trump győzelmével merre halad a világpolitika. Az alábbiakban ebből a cikkből szemezgetünk, kiegészítve néhány további fontos információval.

Először jött a Brexit, ami meglehetősen váratlanul érte a világot, aztán Donald Trump győzelme, ami a felmérések és az előzetes várakozások tükrében szintén meglepetés volt, ugyanakkor a piaci reakció már nem volt ennyire heves, az európai tőzsdék egy erőteljesen negatív nyitás után azonnal felfelé vették az irányt és pluszban vagy előző napi szintjeik körül zártak.

A populizmus hullámai tehát felerősödtek és igazából csak az a kérdés, hogy hol csapnak le újra. Ha végignézzük a következő év eseményeit, számos olyan országot találunk, ahol komoly változásokra van kilátás.

Olaszország 

December 4-én Olaszországban népszavazás lesz a parlament működéséről, a szavazás igazi tétje azonban nemcsak ez, hanem az is, hogy Matteo Renzi jelenlegi miniszterelnök meg tudja-e tartani pozícióját, ha az általa képviselt „igen” szavazatok nem nyernek. Renzi a népszavazás számára kedvezőtlen kimenetele esetén kilátásba helyezte lemondását, ami – ha tényleg megtörténik – utat nyithat a Beppe Grillo vezette euróellenes 5 Csillag Mozgalom hatalomra kerülésének, akik viszont népszavazást tartanának az euró megtartásáról.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Ha pedig egy ilyen népszavazásra sor kerülne, akkor jó eséllyel el is búcsúzna Olaszország az eurótól – ne feledjük, hogy a líra feladása és az euró bevezetése olyan rossz hatással volt az olasz gazdaságra, hogy az ország jelenleg szegényebb, mint 2000-ben.

Ausztria

Szintén december 4-én tartják Ausztriában a megismételt elnökválasztást, melyet ugyan szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt nyert meg még májusban, az alkotmánybíróság azonban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indítványa alapján megsemmisítette az eredményt, így újra meg kell tartani a szavazást.

Az új szavazás eredménye pedig nyitott kérdés, az előző fordulót ugyanis mindössze 31 ezer szavazatnyi különbséggel nyerte meg a Zöldek jelöltje. Ha decemberben az FPÖ jelöltje, Norbert Hofer nyerne, az minden bizonnyal változást hozna Ausztria hozzáállásában – és bár az euró feladásáról itt nincs szó, az FPÖ győzelme illeszkedne a Brexit – Trump – 5 Csillag Mozgalom által képviselt, változást követelő hangokhoz.

Franciaország

Az szinte biztosra vehető, hogy Marine Le Pen, a szélsőjobb Nemzeti Front vezetője indul az elnökségért jövő tavasszal Franciaországban – az, hogy ki lesz a kihívója, még kérdéses. Alain Juppé tűnik favoritnak, de Emmanuel Macron vagy a visszatérő Nicolas Sarkozy is esélyes lehet.

A közvélemény-kutatások szerint ugyan az első fordulót szinte biztosan Marine Le Pen nyeri majd, de a második fordulóban elbukik. Ugyanakkor Clinton győzelmére is 90%-os esélyt adtak az USA-ban, de végül Trump nyert és még csak nem is volt nagyon szoros az eredmény. Ha mégis Marine Le Pen nyerne, ő viszont nem igazán európárti, legszívesebben visszahozná a francia frankot.

Németország

Angela Merkel nemrég még elmozdíthatatlannak és megkerülhetetlenek tűnt a német politikai életben, aztán jött a menekültválság és a jelenlegi kancellár úgy néz szembe a jövő ősszel esedékes választási időszakkal, hogy egyelőre legfőbb koalíciós partnerével, a CSU-val sem tudott megegyezni, miközben a feltörekvő Alternatíva Németországnak (AfD) egyes tartományi választásokon már megelőzte Merkel pártját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Mindenesetre van miért aggódni, hiszen ha az eddig is törékeny eurózóna elveszítené Olaszországot vagy Franciaországot, azt jelenlegi formájában valószínűleg maga az euró sem élné túl. Csak érdekességképpen, pár éve még az volt a kérdés, hogy Nagy-Britannia vajon belép-e az eurózónába – ma pedig az a kérdés, hogy Nagy-Britannia meddig lesz az Európai Unió tagja.

A populizmus sikere ragadós lehet, a Brexit felbátorított néhány amerikait, hogy a megszokott politikai elit helyett Trumpra szavazzon, Trump győzelme felbátoríthat néhány olaszt, hogy Renzi ellen szavazzon, esetleg néhány franciát, hogy a második fordulóban Marine Le Pen mellé álljon – és máris bizonytalanabbá válik az európai közös pénz jövője.

A legfontosabb kérdés viszont az, hogy a változás élére álló vezetők mit tudnak kezdeni a kapott lehetőséggel: a Brexit-szavazás júniusban volt, azóta Theresa May hatalomátvételén kívül és a font zuhanásán kívül semmi érdemleges nem történt és januárig várhatóan nem is fog. Donald Trump megnyerte a választást, de be tudja-e tartani ígéreteit, fel tudja-e lendíteni az amerikai gazdaságot úgy, hogy azt a hétköznapi emberek, munkások, közalkalmazottak is érezzék, ne csak a GDP-adatokban jelenjen meg.

A gondolatindító véleménycikk itt olvasható:
http://www.marketwatch.com/story/now-its-europes-turn-to-feel-the-rage-of-populism-2016-11-09

Forrás: Marketwatch / Kitekintő

 

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »