Az oroszok Clinton és Trump képviselőivel is kapcsolatban álltak

Oroszország a demokratákkal és a republikánusokkal is kapcsolatban állt a kampány alatt – jelentették amerikai televíziók Moszkvára hivatkozva. A CNN és a CBS televízió a moszkvai külügyi szóvivőre, Marija Zaharovára hivatkozva arról adott hírt, hogy az orosz kormány mind Hillary Clinton, mind Donald Trump képviselőivel folyamatosan kapcsolatban állt az elnökválasztási kampány alatt.

A televíziók idézik Zaharovát, aki azt mondta: „a kampány idején nemcsak jelzéseket küldtünk néhány közvetítőn keresztül, vagy magán e-mailekben…, világos volt az álláspontunk, készen állunk az együttműködésre és a közös munkára, és arra is, hogy normalizáljuk a kapcsolatainkat”. Továbbá idézték az orosz külügyminiszter-helyettesnek, Szergej Rjabkovnak az orosz állami hírügynökségnek, az Interfaxnak adott nyilatkozatát is, amelyben a politikus azt állította, hogy az orosz külügyi tisztségviselők kapcsolatban álltak Donald Trump környezetének néhány tagjával.

Hope Hicks, Donald Trump kampányának szóvivője határozottan tagadta az orosz állításokat. „Ez soha nem történt meg, a kampány idején soha nem volt kommunikáció a kampánycsapat és bármely külföldi képviselő között” – nyilatkozta a CBS televíziónak. Hillary Clinton kampánystábjából senki nem kívánta kommentálni az orosz állításokat.

Az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője közölte: nem ritkaság, hogy külföldi tisztségviselők kapcsolatban állnak amerikai kampánycsapatokkal. „A külföldi kormányoknak vannak kapcsolataik kampány idején a különböző pártokkal” – szögezte le Mark Toner, helyettes külügyi szóvivő.

Ugyanakkor csütörtökön New Yorkban az AP hírügynökségnek Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov adott interjút, s ő azt állította, hogy orosz szakértők álltak kapcsolatban mind Trump, mind Clinton kampánycsapatával. „Teljesen természetes, hogy orosz szakértők megpróbálják fenntartani a párbeszédet a különböző táborok képviselőivel. Nagyon fontos, hogy megértsük a fő áramlatokat, a fő tendenciákat, az árnyalatokat a különböző pártok és táborok álláspontjaiban” – hangsúlyozta Peszkov.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek