Rudy Giuliani lehet az új igazságügyi miniszter Trump elnöksége alatt

Rudy Giuliani, Donald Trump egyik bizalmasa nem zárta ki, hogy vizsgálatot indítsanak Hillary Clinton ellen a Clinton-alapítványnál feltételezések szerint elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, de hangsúlyozta, hogy a leendő elnöké a döntés.

Giuliani a CNN televíziónak adott csütörtöki interjújában kérdésre válaszolva tért ki arra, vajon a leendő Trump-kormányzat vizsgálatot indít-e Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt ellen.

Giuliani – akit az igazságügyi miniszteri poszt  várományosaként emlegetnek – habozott a válaszadással, amikor a riporter megkérdezte: „teljesíti-e Trump a választási ígéretét és börtönbe küldi-e Clintont”.

Válaszát  azzal kezdte, hogy ez „kemény döntés”, de szerinte az igazságszolgáltatásnak mindenki számára egyenlő mércével kell mérnie. Hozzátette: „A mi politikánkban hagyomány, hogy a dolgokat lezárjuk. Ugyanakkor azt azért meg kellene nézni, hogy mennyire rossz dologról van szó… Clintont soha nem vizsgálták ki a több száz millió dollár miatt”. Ezzel arra célzott, hogy egyes vádak szerint a Clinton-alapítványhoz érkező pénzek egy részét személyes célokra használták fel.

Giuliani arra a kérdésre válaszolva, hogy akkor is elfogadná-e az igazságügyi tárcát, ha az azzal járna, hogy nem indíthat vizsgálatot Clinton ellen, azt mondta: „ez az elnök döntése”. Leszögezte azt is, hogy körültekintően kell megvizsgálni a dolgokat, meglehet, hogy „a bizonyítékok nem is döntőek és korábban túlzásokról volt szó, s ebben az esetben a legjobb elfeledkezni az ügyről és továbblépni”.

A Clinton-alapítványt Bill Clinton hozta létre, amikor 2001-ben távozott a Fehér Házból. A karitatív szervezetet, amely eddigi tevékenysége során mintegy 2 milliárd dollárt kapott különböző adományozóktól, az elnökválasztási kampány során a republikánusok hevesen támadták. Trumpék arról beszéltek, hogy Hillary Clinton semmit sem tett azon érdekellentét megszüntetéséért, hogy ő maga külügyminiszterként szolgált, miközben külföldről jelentős összegek érkeztek az alapítványhoz.

Chris Christie, New Jersey kormányzója, aki a hatalomátvétel folyamatát irányítja, az NBC televízióban szintén nem adott egyértelmű választ a Clinton elleni esetleges vizsgálat ügyében. Az emberek Donald Trumpra szavaztak, mondta, és leszögezte: a megválasztott elnöknek az a feladata, hogy egyesítse az országot.

A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest már szerdai sajtótájékoztatóján – szintén kérdésre válaszolva – hangsúlyozta: az amerikai politika hagyományai szerint az igazságszolgáltatást nem szokták politikai bosszúkra felhasználni.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »