Donald Trump az Egyesült Államok új elnöke

Donald Trumpot, a republikánus párt jelöltjét választották meg az Egyesült Államok 45. elnökévé – jelentette az NPR amerikai közszolgálati rádió. A hírt megerősítette az AP és a CNN hírügynökség is.

Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt elismerte választási vereségét,  és helyi idő szerint szerda hajnali háromnegyed háromkor telefonon gratulált republikánus párti vetélytársának, Donald Trumpnak a választási győzelemhez. Paul Ryan házelnök már korábban gratulált Trumpnak, valamint Mike Pence alelnökjelöltnek is.

Hajnalra kiderült, hogy hogy a törvényhozási választásokon a képviselőházban a republikánusoknak sikerült megőrizniük a többséget, és a demokratáknak a szenátusban sem sikerült  áttörést elérniük, a republikánus többség ott is megmaradt.

Trump helyi idő szerint szerda hajnalban, megválasztását követően a republikánus párt választási főhadiszállásán mondott beszédében hangsúlyozta: „Valamennyi amerikai elnöke leszek, ez nagyon fontos nekem”.

A milliárdos üzletemberből lett politikus egységre szólította fel az amerikai nemzetet, republikánusokat és demokratákat egyaránt. „Együtt kell működnünk, egyesülnünk kell” – jelentette ki. Trump az amerikai nemzet újjáépítését és – mint fogalmazott – az amerikai álom megújítását ígérte.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »