Német védelmi miniszter: Meg kell erősíteni az európai védelmet

Az Európai Uniónak NATO-szintűre kell emelnie a katonai védelmét és biztonságát most, hogy az oroszok „mozgolódni kezdtek” – jelentette ki Ursula von der Leyen német védelmi miniszter hétfőn.

Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország azon fáradoznak, hogy szorosabbra fűzzék a közös európai védelmi politikát a Brexit-szavazás után, mely egy olyan kezdeményezés, amire az 1990-es évek óta nem volt példa.

„Láttuk, milyen szintű modernizáció történt a NATO-ban az elmúlt három évben a Kreml viselkedése miatt” – mondta von der Leyen egy biztonsági konferencián. „Természetesen ez helyes és szükséges lépés volt, de úgy gondolom: az EU-nak legalább ugyanennyi energiát kellene fordítania az európai biztonsági és védelmi unió korszerűsítésére” – tette hozzá.

A német védelmi miniszter szerint viszont ezt nem úgy kellene végrehajtani, hogy a két szerv versengjen egymással, hanem éppen hogy kiegészítsék a másikat. Például felhozta, hogy mindig is az EU „világos küldetése” volt az Afrikából érkező migránsáradat megfékezése, és ez soha nem volt a NATO feladata. „Az EU missziója, hogy az afrikai országokkal együttműködve kialakítson egy elfogadható megoldást a kialakult helyzetre. Ehhez azonban jobban össze kell dolgozni az európai országoknak és egy közös európai választ kell adni a problémákra.”

Egy közös levélben Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország úgy érvelt, hogy az EU-nak képesnek kell lennie a külső válságok megoldására az Egyesült Államok segítsége nélkül is. A NATO, és különösen az USA már régóta azt állítja, hogy Európának növelnie kell a védelmi kiadásokat, valamint meg kell erősítenie a hadseregeket, hogy biztosítani tudja saját védelmét.

Az EU védelmi miniszterei jövő héten tárgyalnak az ügy kapcsán Brüsszelben, mielőtt bemutatnák részletesebb stratégiájukat az uniós vezetők decemberi csúcstalálkozóján.

Ursula von der Leyen korábban kijelentette, hogy Németország készen áll egy nagyobb katonai szerep vállalására a szorosabb európai védelmi együttműködés érdekében. Elmondása szerint a német pénzügyminisztérium megállapodott, hogy 2020-ig tízmilliárd euróval növelik a védelmi kiadások összegét, melyet új berendezések beszerzésére, valamint a személyi állomány növelésére kívánnak fordítani.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »