Mélyül a CSU és a CDU közötti szakadék a menekültpolitika miatt

Németországban továbbra sincs egyetértés a menekültpolitikában a Keresztényszociális Unió (CSU) és testvérpártja, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) között – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke pénteken pártja müncheni kongresszusán.

Horst Seehofer beszédében kiemelte: Angela Merkel – aki eddig a CSU valamennyi kongresszusára ellátogatott, amióta 2000-ben átvette a CDU vezetését – azért nem vesz részt a tanácskozáson, mert még nincs egyetértés a befogadható menekültek számának korlátozása, az úgynevezett  felső határ ügyében. Angela Merkel látogatásának így nem lett volna értelme, mert nem szabad „megjátszani” az egyetértést, a testvérpártok közötti konfliktus kivitele a kongresszus nyilvánossága elé pedig „durva politikai hiba” lenne – tette hozzá Horst Seehofer.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A CSU nem enged az évi „nagyjából 200 ezer fős” felső határ bevezetéséből, „nem adja el a lelkét”, és mély meggyőződése, hogy a menekültek társadalmi beilleszkedésének sikere érdekében korlátozni kell beáramlásukat. Ez nem embertelen és nem keresztényietlen álláspont – hangoztatta a CSU elnöke, hivatkozva Ferenc pápa minapi kijelentésére, miszerint minden országnak csak annyi menekültet kellene befogadnia, amennyit képes integrálni. A testvérpártok közötti egyeztetés ugyan jól halad, de nem lehet garantálni, hogy sikerült közös álláspontot kidolgozni – mondta Horst Seehofer. Nem érdemes „őszintétlen kompromisszumot” kötni, ha nincs egyetértés, akkor a „kellő tárgyilagossággal” vállalni kell, hogy a testvérpártok nézetei ebben az ügyben eltérnek – tette hozzá.

A CSU egy évvel ezelőtti kongresszusa óta a menekültválság megosztotta, polarizálta a német társadalmat, és „az iszlamista terror megérkezett Németországba”, Európát pedig egyszerre több válság sújtja. Ebben a helyzetben az emberek orientációra, iránymutatásra várnak, ezért a CDU/CSU pártszövetségben ismét mindenkinek teljes odaadással küzdenie kell, hogy továbbra is a két keresztény párt összefogása alkossa a legnagyobb politikai erőt Németországban, mert a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás vízválasztó lesz az ország történetében.

A CSU „a bástya a baloldali front ellen”, és a CDU-val közösen meg kell akadályoznia a baloldal hatalomra jutását – hangoztatta Horst Seehofer. A szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és az egykori keletnémet állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezetéből létrejött, az SPD-től balra álló Baloldal esetleges koalíciójára utalva azt mondta, a politikában eltöltött 40 év után nem akarja megélni, hogy „az NSZEP unokái” hatalomra jutnak. A CDU/CSU -nak azért kell küzdenie, hogy támogatottsága ismét közelebb legyen a 40 százalékhoz, mint a 30-hoz. Csak így biztosítható a „polgári” kormányzás és egy olyan koalíció felállítása, amelyben a CDU/CSU a legnagyobb erő – mondta Horst Seehofer.

A „baloldali front” hatalma Németország gazdasági és társadalmi hanyatlását, adóemelést, állami gyámkodást és az „erőszakos multikulti” elharapózását jelentené. A polgári kormányzás viszont biztosítja a fellendülés folytatását, a gyámkodás helyett garantálja a szabadságot, a kultúrák „kötőanyag” nélküli, konfliktusos egymás mellett élésével és a német kultúra „önfeladásával” járó „baloldali köztársaság” kialakulása helyett pedig elhozza az integráció sikerét, a német „vezető kultúra” érvényesülését – mondta Horst Seehofer.

A többi között hangsúlyozta, hogy a vallásszabadság tiszteletben tartása mellett fel kell lépni a „politikai iszlám” ellen, a CDU/CSU-tól jobbra álló, Alternatíva Németországnak (AFD) nevű párt erősödésével kapcsolatban pedig aláhúzta, hogy meg kell hallani és komolyan kell venni a „kisemberek aggodalmait”, és ugyan meg kell maradni a politikai spektrum közepén, de otthont kell kínálni az „értékkonzervatív” és a „nemzeti konzervatív” polgároknak. Ez a legjobb védelem a jobboldali populizmus és a jobboldali radikalizmus ellen – tette hozzá.

Éppen ezért kell tovább dolgozni a menekültválság megoldásán is, törekedni kell az uniós külső határ hatékony védelmére, a menedékkérők beáramlásának korlátozására és irányítására, valamint a menekültek integrációjára.

Ezt emelte ki kétnapos kongresszus első napjának fő vendége, Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter is, aki köszöntőjében hangsúlyozta: gondoskodni kell arról, hogy „mi dönthessük el, ki jöhet hozzánk, és ne az embercsempészek”. A Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa ismét élesen bírálta a török vezetést, megerősítve korábban számos alkalommal kifejtett álláspontját, miszerint Törökország nem csatlakozhat az Európai Unióhoz, ha az ankarai vezetés tovább távolodik az uniós alapértékektől, visszaállítja a halálbüntetést és folytatja az ellenzékiek, újságírók üldözését.

Horst Seehofer ezzel kapcsolatban kiemelte: soha nem volt ellenére az EU-Törökország menekültügyi megállapodás, de a júliusi puccskísérlet óta kibontakozott belpolitikai fejlemények után teljesen világos, hogy fel kell függeszteni az uniós csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal és nem szabad vízummentességet adni a török állampolgároknak.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »