Felszámolják a párizsi menekülttábort is

Megkezdték a francia hatóságok péntek reggel a párizsi Stalingrad metróállomás közelében spontán kialakult sátorváros felszámolását – jelentette a BFMTV helyi televíziós csatorna.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a Párizs északkeleti részén található sátorváros kiürítésében 600 rendőr és 250 önkéntes segédkezik. Hangsúlyozta: a nagyjából 3 ezer lakót – afgán, szomáliai és szudáni menedékkérőt – számláló tábor megszüntetésére egyrészt humanitárius okokból, másrészt azért van szükség, hogy ismét rend és tisztaság legyen az érintett párizsi negyedben.

A hatóságok a Franciaország északi részén található Calais-ban kialakult menekülttábor, a „dzsungel” múlt heti felszámolása után tettek ígéretet arra, hogy még ezen a héten megszüntetik a szóban forgó fővárosi migránstelepet.

„Ez hatalmas művelet” – mondta Jean-Francois Carenco regionális rendőrfőnök. A migránsokat autóbuszokkal a párizsi régió különböző hivatalos befogadóközpontjaiba szállítják. A művelet kezdete óta egyelőre semmiféle incidensről nem érkezett hír. Az AFP francia hírügynökség egyik tudósítója azt mondta, hogy az első migránsokat 6 óra 20 perc körül szállították el a táborból.

  • Előzmények
A francia fővárosban több mint egy éve folyamatosan kialakulnak hasonló táborhelyek, mivel a hivatalos menekültszállások már mind megteltek. A Stalingrad metróállomás közelében lévő tábort egyébként korábban többször is felszámolták, legutóbb szeptember 16-án, de az azt követő hetekben migránsok újakat létesítettek.

A párizsi vezetés azt tervezi, hogy hamarosan nyit majd egy humanitárius befogadóközpontot, hogy elejét vegye az újabb spontán táborok kialakulásának. A létesítményben az újonnan érkezőket néhány napra elszállásolják, amíg az állam nem tud nekik helyet kijelölni más hivatalos szállásokon. Tavaly június óta 29 táborfelszámolás keretében több mint 19 ezer migránst helyeztek el állami befogadóközpontokban. A párizsi vezetés adatai szerint naponta 50-70 illegális bevándorló érkezik a fővárosba.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »