Nagyon pörög az előszavazás, 20% már leadta voksát az USA-ban

Az amerikai elnökjelöltek támogatottsága közötti különbség az utóbbi két hétben egyértelműen csökkent, de a demokrata párti Hillary Clinton most is biztosan vezet a republikánus Donald Trump előtt, s egyelőre nem fordította meg a sorrendet az sem, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) újraindította a nyomozást Clinton e-mailjeinek ügyében.

Az NBC hétfőn nyilvánosságra hozott felmérési eredménye szerint a szavazók 47 százaléka voksolna a demokrata, 41 százaléka pedig a republikánus jelöltre – egy másik, szintén a hétvégén készített közvélemény-kutatás pedig Clintonnak három százalékpontnyi előnyt ad Trumphoz képest.

Ráadásul a hagyományosan republikánus, Trump szavazóbázisának számító államokban kevesebb elektor van, mint Clinton bázisállamaiban. Ez magyarázza, hogy Trumpnak a szavazást megelőző egy hétben Új-Mexikóba, Michiganbe és Wisconsinba kell mennie kampányolni, három eddig biztosan demokrata párti államba. Michiganben – ahol 28 éve nem szavaztak republikánus jelöltre – már volt hétfőn, kedden Új-Mexikóban kezd, ahol az utóbbi három évtizedben csak egyszer szavaztak a republikánus jelöltre, és még ezen a napon továbbutazik Wisconsinba, ahol Ronald Reagan újraválasztása, azaz 1984 óta nem szavaztak republikánus jelöltre.

Trumpnak mindenesetre sietnie kell a felzárkózással, hiszen az előszavazási lehetőséggel élve 37 állam 23 millió szavazópolgára már leadta a voksát, és ezeket az embereket már nem tudja befolyásolni, az esetükben nem használhatja ki Clinton email-botrányának újabb felvonását.

Az olyan kérdéses államokban, mint Florida, Nevada, Észak-Karolina és Colorado, már leadták a várható szavazatszám legalább egyharmadát. Floridában már több mint 3,7 millióan szavaztak, csaknem feleannyian, mint 2012-ben összesen – ugyanez igaz Nevadára a több mint 457 ezer leadott vokssal.

Észak-Karolinában 1,6 millióval, Coloradóban pedig 866 ezerrel a 2012-es szavazatszám egyharmada van már az urnákban. Az AP hírügynökség adatai szerint a leadott szavazatok 23 milliós száma több, mint a 2012. évi szám volt, és ha a részvételi arány végül hasonló lesz a négy évvel ezelőtti elnökválasztáséhoz, akkor már a szavazók csaknem 20 százaléka szavazott most levélben vagy személyesen a szavazóhelyiségekben.

Várhatóan összesen 46 millióan élnek majd az előszavazás lehetőségével, azaz a szavazásra jogosultak akár 40 százaléka is leadhatja a voksát még a szavazás napja előtt.

Forrás: MTI / AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »