Mark Carney kivárja a Brexitet a jegybank élén

Várhatóan kitölti teljes, nyolc évre szóló megbízatását Mark Carney, a Bank of England – a brit jegybank – kormányzója, aki eredetileg csak öt évre vállalta a tisztséget.

A Financial Times hétfői beszámolója szerint Carney a héten valószínűleg bejelenti, hogy 2021-ig, a törvényileg lehetséges határidőig marad posztján – Carney a londoni gazdasági napilap forrásai szerint nem akar a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalások közepén távozni tisztségéből.

A kanadai Carney 2013. július 1-jén vette át a Bank of England irányítását, személyében először került külföldi vezető az 1694-ben alapított jegybank élére. Az 51 éves Carney – aki előzőleg a kanadai jegybank kormányzója volt – már kinevezése előtt közölte a brit kormánnyal, hogy öt évre, 2018-ig vállalja a megbízatást.

  • A jegybank tompítja a sokkhatást
A Bank of England a népszavazás óta enyhítési ciklusba kezdett: augusztusban 0,25 százalékos történelmi mélypontra csökkentette alapkamatát a több mint hét évig érvényben tartott 0,50 százalékról, amely szintén mélységi rekord volt. A brit jegybank emellett 435 milliárd fontra emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról.

A Financial Times hétfői értesülése szerint azonban Carney nem akar újabb bizonytalanságot teremteni a Brexit miatt egyébként is kilengésekre hajlamos piacokon azzal, hogy éppen a kilépési tárgyalássorozat közben kelljen új kormányzót keresni a Bank of England élére, és szeretne segíteni abban, hogy a brit gazdaság átvészelhesse a tárgyalási folyamat várhatóan viharos időszakát.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A brit kormány a tervek szerint a jövő év első negyedének végéig bejelenti a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Az 50. cikkely szabályozza – és aktiválása hivatalosan elindítja – Nagy-Britannia kilépési folyamatát az EU-ból, a tárgyalásokra pedig kétévi időkeretet biztosít.

Ennek alapján a brit EU-tagság 2019 első negyedében szűnhet meg és a Financial Times által idézett egyik jegybanki forrás szerint a brit gazdaság éppen ezelőtt, 2018 közepén, Carney eredetileg tervezett távozási időpontjában élheti át “a legsötétebb napokat”.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás