Németországban tovább szűkítenék a menekültek lehetőségeit, de Merkel még kitart

Németországban újabb menekültügyi szigorításokat kezdeményez a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a párt a többi között keményebb fellépést szorgalmaz az irataikat szándékosan megsemmisítő menedékkérőkkel szemben, és biztonságos származási országgá minősítene számos afrikai államot.

A CDU egyik alelnöke, Thomas Strobl baden-württembergi tartományi belügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban hétfőn közölt interjújában kiemelte, hogy „mennie kell, akinek nincs joga a maradásra”, ezért a „kellő keménységgel” kell végrehajtani a kitoloncolásokat. A baden-württembergi hatóságok így is tesznek, az idén 65 százalékkal több elutasított menedékkérőt szállítottak vissza hazájukba, mint tavaly, de csak akkor lehetnek eredményesebbek, ha szélesítik jogi lehetőségeiket.

Mindenekelőtt a menedékjogot csalással, hamis személyi adatok megadásával megszerezni igyekvő és a papírjaikat szándékosan megsemmisítő kérelmezők ellen kell szigorúbban fellépni. A párt decemberi kongresszusára „nagyon konkrét” javaslatok készülnek – mondta Thomas Strobl, utalva a CDU-s vezetésű szövetségi belügyminisztériumban formálódó jogszabálytervezetre, amelyben a várakozások szerint a többi között szerepel majd, hogy az elrejtőzés megelőzése céljából megszüntetik azt a szabályt, hogy előre közölni kell a kitoloncolás időpontját, és szélesítik a kitoloncolási őrizetbe vétel lehetőségét.

Az elutasított menedékkérőket nagyobb hatékonysággal kell visszajuttatni hazájukba, bővíteni kell a biztonságos származási országok körét is – aminek révén a menekültügyi hatóság gyorsabban bírálhatja el menedékjogi kérelmeket -, ide kell sorolni az észak-afrikai Maghreb-térség államait és más afrikai országokat, például Gambiát, amelynek Németországban tartózkodó állampolgárai közül nagyon kevesen kapnak menedékjogot, a bűnözés viszont körükben aránytalanul magas.

Azzal kapcsolatban, hogy a CSU a menekültügy körüli viták miatt nem hívja meg pénteken kezdődő kongresszusára Angela Merkel kancellárt, a CDU elnökét, Thomas Strobl aláhúzta, hogy a testvérpártok „98 százalékban” egyetértenek a menekültpolitikában.

A CSU elnöke, Horst Seehofer bajor kormányfő pártja elnökségének hétfői müncheni ülésén jelentette be hivatalosan, hogy Angela Merkel nem vesz részt a kongresszuson. Résztvevők beszámolói szerint hangoztatta, hogy Angela Merkellel közösen, egyetértésben határoztak erről. A vizit elmaradását azzal indokolta, hogy még nem készült el a testvérpártok közös migrációs politikai koncepciója, és nem szabad „megjátszani az egyetértést”.

Elmondta: „nem söprünk semmit a szőnyeg alá a harmónia kedvéért”, és a több mint egy éve húzódó konfliktusra „őszinte megoldást” kell találni. Kiemelte, hogy ha végül maradnak elemek, amelyekben feloldhatatlannak bizonyul az ellentét, akkor „azt majd elmondjuk a nyilvánosságnak”.

A CSU ragaszkodik ahhoz, hogy évi 200 ezer főben korlátozzák a befogadható menekültek számát, de Angela Merkel ezt elutasítja, mert szerinte a menekültek áramlását nem lehet egyoldalú, „nemzeti” intézkedésekkel szabályozni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »