Letette hivatali esküjét a spanyol miniszterelnök

Letette hivatali esküjét Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök VI. Fülöp, spanyol király jelenlétében a madridi Zarzuela palotában hétfőn.

Az alig néhány perces, formális ceremónián a spanyol parlament alsó és felső házának elnökei, az igazságügyi miniszter, az alkotmánybíróság, és a legfelsőbb bíróság elnöke voltak jelen. A 61 éves Mariano Rajoy 2011 óta áll a dél-európai ország élén, tavaly december óta korlátozott jogkörrel rendelkező ügyvezető miniszterelnökként. Azóta két parlamenti választást is tartottak Spanyolországban, mindkettőt a konzervatív Néppárt (PP) nyerte, de kis fölénnyel, amely nem tette lehetővé az önálló kormányalakítást.

A tíz hónapja tartó politikai patthelyzet után a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt, a Kanári-szigeteki Koalíció úgy döntött, támogatja Mariano Rajoy miniszterelnökké választását, hogy elkerüljék egy újabb országos parlamenti választás megtartását. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) pedig tartózkodott a két nappal ezelőtti szavazásnál, vagyis nem akadályozta meg a politikus megválasztását.

Mariano Rajoy a spanyol demokrácia 40 éves történetének hatodik miniszterelnöke. A kormányfő csütörtökön nevezi meg új kormányának tagjait, akik pénteken teszik le hivatali esküjüket, az új kabinet még aznap megtartja első ülését.

Az új miniszterek személyével kapcsolatban máris megindultak a találgatások, sajtóinformációk szerint a Néppárton belül sokan szeretnének generációváltást, több fiatalabb minisztert látni a kabinetben, míg Rajoy inkább a tapasztalatra, és a konszenzuskészségre szeretne építeni.

A megalakuló új kormány kisebbségben lesz a törvényhozásban, ezért minden eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennie, hogy párbeszéd és tárgyalások révén támogatást találjon elképzeléseihez. A politikai elemzők véleménye szerint ellenkező esetben képtelen lesz kormányozni az országot, és rövid időn belül ismét parlamenti választásokat kell kiírni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek