Évtizedek óta nem tett ilyet az USA

Először fordult elő évtizedek óta, hogy az Egyesült Államok az ENSZ-ben tartózkodott  kubai embargójának megszüntetéséről szóló szavazáson.

A Kuba ellen 1962 óta érvényben lévő embargó megszüntetéséről 1992 óta évente szavaznak a világszervezetben, s Washington eddig mindig ellene szavazott. A mostani voksoláson a 193 tagállam közül 191 igennel szavazott, azaz elfogadta az indítványt az embargó megszüntetéséről, s az Egyesült Államok mellett Izrael volt az egyetlen, amely szintén tartózkodott. A szavazás utáni beszédében Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet – utalva Obama elnök „újszerű megközelítésére” Kubával kapcsolatban – elismerte azt, amit korábban maga Obama elnök fejtett ki, azaz hogy a Kuba elszigetelésére irányuló amerikai politika magát az Egyesült Államokat szigetelte el. „Itt, az ENSZ-ben is” – tette hozzá a nagykövet. A tartózkodó szavazatról ugyanakkor kijelentette: „ez nem azt jelenti, hogy Washington a kubai kormány politikájával és gyakorlatával mindenben egyetértene”. Ezzel összefüggésben az emberi jogok „súlyos megsértéséről” és ellenzékiek „önkényeskedő letartóztatásáról” beszélt, amelyért a havannai kormány a felelős.

Az Egyesült Államok nagykövete nem mulasztotta el dicsérni a kubai rendszer eredményeit sem. Így például az oktatásban és az egészségügyben felmutatott sikereket. Külön kiemelte a kubai orvosok hozzájárulását az Ebola afrikai járványa elleni küzdelemhez.

Az ENSZ-székházban tartott sajtóértekezletén Bruno Rodriguez Parilla kubai külügyminiszter üdvözölte és a „kubai-amerikai kapcsolatokban történt pozitív lépésnek” nevezte az amerikai tartózkodó voksot, ugyanakkor megjegyezte, hogy Obama elnök többet is tehetett volna a kubai bankokat érintő pénzügyi korlátozások feloldása érdekében. „Két éve már, hogy Obama elnök azt mondta: azon fog dolgozni a kongresszussal közösen, hogy a Kuba elleni embargót teljes mértékben feloldják. A gazdasági blokád még mindig megvan s komoly károkat okoz a közösségnek és akadályozza gazdaságunk fejlődését” – szögezte le a kubai diplomácia vezetője. Rodriguez Parilla további lépéseket sürgetett az embargó teljes feloldása érdekében.

Az amerikai elnök azonban a kongresszus hozzájárulása nélkül nem dönthet. A kongresszusban – mind a képviselőházban, mind a szenátusban – a republikánusok vannak többségben, s Paul Ryan házelnök éppen a múlt héten erősítette meg, hogy a republikánusok változatlanul fenn akarják tartani az embargót.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek