Brexit: A britek nem kaphatnak meg mindent

„Az nem opció, hogy Nagy-Britannia mindent megkap, mikor elhagyja az Európai Uniót. Ha maguk mögött hagyják a blokk problémáit, nem élvezhetik annak előnyeit sem” – nyilatkozta Stéphane Le Foll francia mezőgazdasági miniszter szerdán.

„Nem mondhatod azt, hogy minden előnyt megtartasz, ugyanakkor mindent magad mögött hagysz, ami nem tetszik” – mondta Le Foll egy interjúban Londonban, mielőtt megkezdte volna kétoldalú találkozóját brit kollégájával, Andrea Leadsommal. „Ez egy olyan választás a britek részéről, ami eredményeként biztosra vehetik, hogy elveszítenek bizonyos jogokat” – tette hozzá a miniszter, aki egyben a francia szocialista kormány szóvivője.

Az EU közös agrárpolitikája (KAP) szabályozza a mezőgazdasági politikát az egész blokkban, amely támogatást ad a gazdáknak a tagállamokban – köztük a briteknek is –, és ez nagyban hozzájárul a költségvetéshez. A Brexit-szavazás eredménye nem csak a brit gazdákat tartja bizonytalanságban, hanem a KAP költségvetését is, lévén így vége lesz a szigetország hozzájárulásának is. A körülbelül 55 ezer tagot számláló brit Országos Gazdaszövetség (NFU) ezért a bennmaradást támogatta.

Le Foll, aki már a népszavazás előtt a Brexit hangos ellenzője volt, hangsúlyozta az együttműködés fontosságát a brit mezőgazdasági kérdésekről, valamint a biztonságról. Ennek kapcsán főleg a Calais-ben ragadt migránsokra utalt, akik annak reményében utaztak a francia határvárosba, hogy onnan átkelhessenek az Egyesült Királyságba.

„A mezőgazdasági és agráripari kapcsolatokat továbbra is fenn kel tartanunk és meg kell vitatnunk. Calais kérdése pedig olyan kapcsolatra kell hogy ösztönözze mindkét országot, amely elég produktív ahhoz, hogy együttműködve oldjuk meg a közös problémákat” – mondta Le Foll.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »