Döcög a gyártás az Airbusnál, de az árfolyam szárnyal

A toulouse-i székhelyű, repülőgépgyártással foglalkozó Airbus-csoport minden fő pénzügyi mutatószáma romlott a január-szeptemberi időszakban az előző évihez képest, az új típusok akadozó gyártása miatt.

A gyártó szerdai közleménye szerint a cégcsoport árbevétele 1 százalékkal 42,7 milliárd euróra csökkent, üzemi eredménye 20 százalékkal 2,3 milliárd euróra esett az egy évvel korábbival összevetve, adózott eredménye pedig 5 százalékkal alacsonyabb, 1,8 milliárd euró lett.

Némileg csökkent a csoport rendelésállománya is: tavaly december 31-én még ezer milliárd euró volt a listaáron számolt állomány értéke, szeptember 30-ával 986 milliárd eurót tett ki a megrendelt áru értéke.

Divíziókra osztva a fő tevékenységi kör, a kereskedelmi gépek gyártása bár 1 százalékkal nagyobb árbevételt hozott, mint egy éve, de az üzemi eredmény 59 százalékkal 775 millió euróra csökkent, és a helikopter üzletág is 17 százalékkal alacsonyabb eredményt produkált az év eddigi részében.

A Flightglobal légiközlekedési szaklap szerint Harald Wilhelm, a cég pénzügyi vezetője a Párizsban tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a korábban vártnál kevesebb A320 neo típust tudnak csak átadni, mert a Pratt & Whitney amerikai cég kevesebb hajtóművet tud gyártani, jelenleg mintegy húsz gép vár az összeszerelő üzemekben hajtóműre.

A rosszabb pénzügyi eredményeket elsősorban a keskenytörzsű A320 neo és a szélestörzsű A350 XWB típus lassabb gyártása okozza. Míg az A320 neónál a hajtóművek beszállítója okozza a késedelmet, addig az A350-esnél a kabinberendezéseket gyártó Zodiac Aerospace nem tud elég mellékhelyiséget szállítani, így nem tudják befejezni a gépek fedélzetének kialakítását.

A cég eredményének az sem tesz jót, hogy az óriási költségek árán kifejlesztett óriásgépre, az A380-asra alig mutatkozik kereslet, sőt, a korábbi megrendelésekből is sokat felmondtak, köztük az Air France és a Quantas Airlines.

Mindezek ellenére a cég összességében nem áll rosszul, a kisebb és a közepes méretű gépek piaca virágzik, így éves eredménytervüket tartani tudják. Az Airbus részvények a mai kereskedést 1% körüli mínuszban kezdték, délutánra azonban jelentős, 4% feletti pluszba fordult az árfolyam.

Aktuális tőzsdei árfolyamok a Kitekintőn

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »