James Gorman: A Brexitből semmi jó nem sül ki

A Morgan Stanley vezérigazgatója szerint a pénzügyi szolgáltató cég kénytelen lesz áttelepíteni számos alkalmazottját és családjaikat Londonból a Brexit-szavazás eredményeként, és az ebből eredő problémák még „sok fejfájást fognak okozni a vállalatnak”.

„A mi szempontunkból – szigorúan csak a pénzügyi szektort és a vállalatot nézve – semmi jó nincs a Brexitben” – mondta Gorman kedden egy Bloombergnek adott interjúban. „Ráadásul a pénzügyi központokat telepíthetjük át Európába. A Morgan Stanley-nek is valószínűleg ezt kell tenni: a jogi személyekkel együtt a nagy tőkét és likviditást mind mozgatni kell. És ez nagyon nem jó.”

A júniusi brit szavazás, hogy a szigetország elhagyja az Európai Uniót megrázta a pénzügyi piacot, kétségeket támasztott a nemzet gazdasági növekedésével kapcsolatban, valamint arra kényszerítette a nemzetközi befektetési bankokat, hogy átgondolják: hogyan fogják újra felosztani a munkaerőt úgy, hogy hatékonyan tudják folytatni tőkepiaci tevékenységüket. A bankok kénytelenek lesznek áttelepíteni számos munkahelyet az eurózónába az azonos időzónájú piaci hozzáférés érdekében, ám előfordulhat, hogy többen nem maradnak Európában – inkább más nemzetközi nagyvárosba, például New Yorkba, viszik át telephelyüket.

„A Brexit arra fogja kényszeríteni a nagyvállalatokat, hogy megvizsgálják az összes üzleti kapcsolatukat – különösképp a kereskedelmi vonalakat – és feltegyék a kérdést: Hol akarom kiépíteni a kereskedelmi üzleteimet: Londonban, Frankfurtban, Párizsban vagy esetleg New Yorkban? Netán Hongkongban vagy Tokióban?” – mondta Gorman, aki szerint a pénzügyi szférában New York lesz a Brexit legnagyobb haszonélvezője.

A Bloomberg által készített széles körű interjúban a Morgan Stanley vezérigazgatója kitért az amerikai elnökválasztásra, a pénzügyi jelentéstételi követelményekre, valamint Kína átalakulóban levő gazdaságára.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »