A katalán szocialisták az engedetlenséget fontolgatják

VI. Fülöp spanyol király tíz hónapon belül ötödik alkalommal kezdett konzultációt a spanyol kongresszus pártjaival a kormányalakítási lehetőségekről hétfőn Madridban, ám ezúttal először van valós esélye annak, hogy a parlament meg is válassza a miniszterelnök-jelöltet.

Az uralkodó a korábbiaktól eltérően most rapid találkozókra hívta a pártok vezetőit; két nap alatt összesen 15 politikussal egyeztet, utolsóként Mariano Rajoy ügyvezető kormányfővel, akit várhatóan ismét felkér a miniszterelnöki poszt betöltésére. A szocialista párt kivételével a pártok nem változtattak korábbi álláspontjukon, így a találkozók jellege inkább formálisnak nevezhető.

A konzervatív Néppárt (PP) elnöke várható újraválasztását a szocialista pártnak köszönheti majd, amely sok belső vitát követően úgy döntött: 85 fős frakciója tartózkodni fog a szavazáskor, vagyis nem akadályozza meg Rajoy győzelmét.

Eszerint Mariano Rajoy a 350 fős parlamentben 170 támogató szavazatra számíthat a konzervatív Néppárt, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt és a Kanári-szigeteki Koalíció jóvoltából. 110-en várhatóan nemmel szavaznak majd rá.

Mariano Rajoyt az elmúlt tíz hónapban már két alkalommal kérte fel kormányalakításra VI. Fülöp; először a tavaly decemberi parlamenti választásokat követően, amikor is a politikus visszautasította a lehetőséget mondván, hogy a parlamenti többség nem áll mellette.

Másodszor, az idén júniusban megismételt parlamenti választások után kapta meg a megbízást, amelyet ezúttal el is fogadott, de a képviselők többsége nem támogatta voksával a pártelnököt.

Ha harmadszor is megkapja a felkérést, a miniszterelnök-választás háromnapos folyamata szerdán vagy csütörtökön kezdődhet, így a hétvégén már ismét lehet teljes jogkörrel bíró megválasztott miniszterelnöke a dél-európai országnak.

Mariano Rajoy hétfőn egy nyilvános fórumon mondott beszédében kommentálta először a szocialista párt lépését, amelyet ésszerű döntésnek nevezett, és ígérte, hogy nyitott lesz a párbeszédre és a megértésre.

A szocialista párton belül azonban nem mindenki vette tudomásul a döntést: Miguel Iceta, a katalán szocialisták vezetője egy rádióműsorban beszélt arról, hogy fontolgatják az engedetlenséget, vagyis, hogy a frakcióban ülő hét képviselőjük mégis nemmel szavazna Mariano Rajoyra.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »